Férfi kézi: az EHF-kupabúcsú után távozik Sótonyi Csurgóról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.16. 15:07
null
Sótonyi (balra) három év után távozik Csurgóról (Fotó: cskk.hu)
Az EHF-kupából való kiesést követően Sótonyi László benyújtotta lemondását a Csurgó férfi kézilabdacsapatánál, amelyet a klub vezetése elfogadott – számolt be róla a cskk.hu.

 

A korábbi válogatott kézilabdázó 2014-ben az akkori bronzérmes Balatonfüredtől érkezett a Csurgóhoz. Az ezt követő három évben a bajnokságban egy negyedik és két ötödik helyet ért el a csapattal, összesen több mint 120 mérkőzésen irányította a Csurgót.

A Magyar Kupában 2017-ben bejutott a csapattal a négyes döntőbe, míg az EHF-kupában két alkalommal is az utolsó, harmadik selejtezőkör jelentette a végállomást, előbb a német Magdeburg, majd a spanyol Anaitasuna ellenfeleként. Most szombaton az EHF-kupa selejtezőjének második körében tíz góllal kikapott a csapat a horvát Dubrava otthonában, így 60–59-es összesítéssel búcsúzott.

„Nem így gondoltam a nyáron, amikor átformáltuk a keretet, majd az idény elején, amikor nagy célokat tűztünk magunk elé, de az utóbbi napok történései után, és főleg a kiesésre gondolok az EHF-kupából, jobbnak láttam, ha elköszönök az együttestől – mondta a Nemzeti Sportnak Sótonyi, akinek a szerződése a jövő nyáron járt volna le Csurgón. – Az okok sora, a háttér mostantól nem igazán fontos, a lényeg, hogy tiszta a lelkiismeretem, igyekeztem a legjobb tudásom szerint felkészíteni a gárdát. Szép eredményeket értünk el az utóbbi három szezonban a bajnokságban, a Magyar Kupában és az EHF-kupában is kipróbáltuk magunkat. Sok fiatalban hittem és bíztam, ám a jelek szerint új irányban menne tovább a Csurgó. A szülővárosom csapatát dirigálhattam, ez megtiszteltetés és öröm volt. A hogyan továbbról még nem tudok mit mondani, az elválás után egy-két órával túl korai a kérdés."

A szakmai munkáért ideiglenesen az eddigi másodedző, Bencze József felel, akinek a munkáját Klemen Cehte segíti, várhatóan ők irányítják a Csurgót a Budakalász elleni, szerdai hazai bajnoki rangadón is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik