Az igazság pillanata – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.04.28. 23:42

KÉT MAGYAR CSAPAT jutott Európa nyolc legjobb női kézilabda-együttese közé – ez több mint örvendetes –, és szombaton meg is kezdik a negyeddöntős párharcot.

Mondhatjuk azt is, hogy eljött az igazság pillanata, mert a Győri ETO és az FTC is a legmagasabb küszöb előtt áll a sorozatban, a budapesti, mindig csodálatos final four előtt elbukni benne a lehető legfájdalmasabb, míg átlépni rajta felemelő és az erőt mindenféle szempontból megsokszorozó.

A két magyar reprezentáns azonban nem ugyanazzal a lelkülettel és előélettel áll neki a feladatnak, hiszen amíg a győriek a Bajnokok Ligája jelenlegi rendezési formátumában mindössze egyszer nem jutottak a négyes döntőbe, addig a Ferencváros a negyeddöntőnél sohasem jutott tovább (amelyben még nem sikerült meccset nyernie), így az egyiknek inkább a veszítenivalója nagy, míg a másik akkorát nyerhet, amekkorát még sohasem.

És talán még sohasem volt ennyire kétséges a magyar érdekeltségű párharcok kimenetele sem. Az ETO az elmúlt években mindig olyan pozícióba navigálta magát a csoportkörben, amely után könnyebb feladat jutott neki a negyeddöntő során. Ambros Martín együttese viszont kapott egy pofont a múlt heti Magyar Kupa-döntőben, ráadásul a BL-ellenfél trénere a győrieknél dolgozik majd a nyártól, Ulrik Kirkely bizonyosan meg akarja mutatni, hogy érdemes volt a Rába-partra csábítani. A Ferencváros viszont éppen a Magyar Kupa-győzelem után csap össze a papíron nála erősebb, az évadban sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó Metzcel, és az ETO elleni kupadiadal után talán elhiszik a ferencvárosiak, hogy nagy feladatokat is képesek megoldani, így a franciák sem jöhetnek nagy mellénnyel Érdre.

Az álom az, hogy először a BL-final four története során két magyar együttes is pályára léphessen a budapesti végjátékban. Lehet, hogy erre a korábbi években volt már nagyobb esély, de most sem szabad elvetni a lehetőséget, mert az ETO még mindig a világ (egyik) legjobb csapata, olyan merítési lehetőséggel rendelkezik, mint talán senki más a mezőnyben. A Ferencváros pedig talán először az évadban szinte a legerősebb összetételben, egy önbizalom-növelő trófeaszerzés után áll neki álmai megvalósításának.

Van miért szurkolni az előttünk álló két hétvégén, nagyot robbanthat a magyar női kézilabdázás két kirakatcsapata.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik