Az elején minden sikerült a Veszprémnek, a végén Fortuna segített

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.24. 10:25
null
A veszprémieket a végén nagyon meghajtotta a Celje (Fotó: Czerkl Gábor)
Izgalommentesnek tűnt a meccs eleje, hogy aztán a végén az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata részben a szerencsének köszönhetően is húzza be a szlovén Celje PL elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést (27–26) – Fazekas Nándor maga is elismeri, hogy Fortuna fogta a veszprémiek kezét. A veszprémi gárda az első, amely győzelmével bejutott a BL legjobb 16 csapata közé.

– Hogyan sikerült megbabonázni a szlovénokat az első félidőben?
– Ekkor a csapatnak is és nekem is szinte minden sikerült, nagy iramban játszottunk és közel voltunk ahhoz, hogy megroppantsuk a Celjét.

– Miért alakult mégis másként a találkozó?
– Tudtuk, hogy nehéz csata vár ránk, a fiatal, gyors vendégekkel szemben. Mégis elaltatott bennünket, hogy Celjében gond nélkül nyertünk. Most hiányzott együttesünkből Nagy László is, aki meghatározója a játékunknak.

– De ennyire hiányzott?
– Főleg a második félidőben lett volna jó, ha összefogja a csapatot támadásban és védekezésben is.

– A végét már ön is a kispadról nézte...
– Igen, de tökéletesen együtt éltem a játékkal. Rossz volt nézni, hogy csapatunk nem tudott kellően koncentrálni, hibáival felhozta magára az ellenfelet.

– Végül mi segített?
– Nagyon jól jött a közönség támogatása, és a tapasztalatunkat is ki tudtuk használni, valamint az utolsó másodpercekben Fortuna is mellettünk állt.

A mérkőzés utolsó percei videón itt!

Nagy László hiánya nagyon érződött a játékosok szerint

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT, 6. FORDULÓ
MKB MVM Veszprém KC–Celje Pivovarna Lasko (szlovén) 27–26 (13–10)

Veszprém, 5000 néző. V: Kohen, Peresz (izraeliek)
VESZPRÉM: FAZEKAS – Iváncsik T. 6 (4), SULIC 4, Ilics 4 (2), Schuch, Terzic, UGALDE 4. Csere: ALILOVIC (kapus), Chema Rodríguez 2, Gulyás P. 3, Ruesga 2, Pesics, Dzsamali 1, Iváncsik G. 1
CELJE: Lesjak – Marguc 6 (2), ZELENOVIC 6, Lékai 2 , Poteko 2, Sliskovic, L. Zvizej 1. Csere: SKOK (kapus), Zabic, Ranevski, SKUBE 7, Razgor 2
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 14. p.: 8–2. 20. p.: 11–4. 24. p.: 12–6. 35. p.: 16–13. 42. p.: 20–16. 46. p.: 22–20. 51. p.: 22–23. 57. p.: 27–24
Kiállítások: 8, ill. 12 perc
Hétméteresek: 9/6, ill. 4/2
További eredmény: CO Zagreb (horvát)–Rhein-Neckar Löwen (német) 24–28
MESTERMÉRLEG
Carlos Ortega: – Szerencsével nyertünk. Tizenöt percig csodálatosan játszottunk, Fazekas szenzációsan védett, aztán sorra következtek a technikai hibáink. Pedig ekkor el kellett volna dönteni a csatát. A szünet után rengeteg gondunk volt a támadások szervezésével és befejezésével, Skubét pedig nem tudtuk megállítani.
Vladan Matics: – Egyszerűen megrettentek fiatal játékosaim a veszprémi csarnok hangulatától. Ez a megilletődöttség a félidő közepéig tartott, aztán viszont alig követtünk el hibát. A félidőben megbeszéltük, hogy még harcosabban, de nyugodtan kell játszanunk. A végén mégis többet rontottunk védekezésben, ezért nem maradt más, mint a tanulság levonása. A jövő héten a Zagreb ellen kell nyernünk.

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB-MVM VESZPRÉM 6 6 193–144 +49 12
2. RN Löwen (német) 6 4 1 1 181–153 +28 9
3. Motor Zaporizzsja (ukrán) 6 3 1 2 171–179 –8 7
4. CO Zagreb (horvát) 6 2 4 161–171 –10 4
5. Celje PL (szlovén) 6 2 4 158–161 –3 4
6. Szentpétervár (orosz) 6 6 120–176 –56 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik