A Veszprém szélsője Franciaországba szerződött

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2011.11.25. 13:05
Címkék
A női kézilabda NB I-ben szereplő Veszprém Barabás hivatalos honlapján tette közzé, hogy Nagy Ivett élő szerződését a játékos kérésére közös megegyezéssel felbontották. A játékos a veszprémiek tájékoztatása szerint Franciaországban folytatja pályafutását, pótlását a klub házon belül kívánja megoldani. A Nemzeti Sport Online információi szerint a szélső a francia másodosztályú Nantes-ban folytatja pályafutását.



Nagy Ivett Nantes-ban folytatja pályafutását 
(Fotó: Németh Ferenc, archív)
Nagy Ivett Nantes-ban folytatja pályafutását (Fotó: Németh Ferenc, archív)

„A Veszprém Barabás KC értesíti a sajtót és a szurkolóit, hogy Nagy Ivett élő szerződését a játékos kérésére a klub közös megegyezéssel felbontotta. Ivett Franciaországban folytatja pályafutását, amihez sok sikert kíván neki a Veszprém Barabás KC. Pótlását a klub házon belül kívánja megoldani” – adta hírül közleményében a szélső eddigi klubja.

Információink szerint Nagy Ivett a Nantes-ban folytatja pályafutását. A hírt a korábbi válogatott játékost képviselő SportConcept menedzseriroda részéről Bognár Nándor menedzser is megerősítette.

„Nagy Ivett másfél éves szerződést kötött a francia másodosztályú Nantes-tal. A klub vezetői jelentős célokat tűztek ki a csapat elé, szeretnének feljutni, és ebben fontos szerepet szánnak Ivettnek is. A veszprémiek nagyon korrektek voltak, méltányolták a játékos kérését, aki szerette volna kipróbálni magát Franciaországban, így sikerült megegyeznünk a szerződésbontásról” – nyilatkozta az NSO megkeresésére a játékosügynök.

Bognár hozzátette, Nagy Ivett nantes-i szerződése tartalmaz egy opciót is, amelynek értelmében kölcsönös elégedettség esetén a megállapodás automatikusan meghosszabbodik egy évvel.

Legfrissebb hírek

A kis francia nagy szólógyőzelme az első hegyi etapon

Kerékpár
3 perce

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
19 perce

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
24 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
28 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
43 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 órája

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik