A HSV elkapta a „verhetetlen” Ciudad Realt

Vágólapra másolva!
2010.04.25. 21:18
null
A fekete mezes Ciudad Real megadta magát Hamburgban (Fotó: Imago)
Címkék
A HSV Hamburg és a THW Kiel került előnybe a férfi kézilabda Bajnokok Ligája vasárnap esti negyeddöntőin. Az Veszprém, mint arról beszámoltunk, hatgólos vereséget szenvedett Barcelonában délután.

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Hamburg hazai pályán 26–22-re győzött a spanyol Ciudad Real ellen.

Az első tizenegy percben kapkodás volt, gól nem sok – 2–1-re vezetett a Ciudad Real. A gólaszályos időszak után a Hamburg elkapta a fonalat, hárommal vezetett a szünetben, majd a fordulás után is gyorsan betalált háromszor, válasz pedig nem érkezett – tombolhatott a több mint kilencezer drukker.

A spanyol sztárcsapat is összekapta magát, 21–19-re feljött, de ennél tovább nem jutott – a HSV ismét négy gólra tudta növelni előnyét. A mezőny legeredményesebbje a hétgólos Hans Lindberg és Luc Abalo, legjobbja pedig a hazaiak kapujában bravúrok sorát bemutató Per Sandström volt. A Ciudad Real 37 veretlenül megvívott mérkőzés után kapott ki.

„A kapusunk csodálatosan védett, az eredmény remek, de nagyon forró hangulatú és nehéz visszavágóra kell készülnünk" – nyilatkozta a hamburgiak trénere, Martin Schwalb.

„Biztos voltam abban, hogy nem lesz sok különbség a két csapat között, mindkét együttes esélyese a Bajnokok Ligájának. A hamburgi kapus szenzációs volt, három hetest is megfogott, ráadásul Guillaume Gille és Hans Lindberg is remekelt. A HSV jobban akarta a sikert" – mondta a Ciudad Real edzője, Talant Dusebajev.

Mannheimben óriási volt a hangulat, 13 200 szurkoló zsúfolódott be az SAP-Arenába a BL „német negyeddöntőjére". A végig szoros találkozót mindössze hét másodperccel a vége előtt döntötte el Filip Jícha, az Eb-n nekünk is rengeteg gondot okozó cseh klasszis. Jícha bizonyult a Kiel legjobb dobójának nyolc góllal, míg a Löwenben Karol Bielecki tízszer talált be.

A meccsen a Kiel kezdett jobban és tíz perc után 7–4-re vezetett, de a Löwen szívós munkával visszakapaszkodott mínusz egyre (10–11). A második félidő elején bekezdtek a házigazdák és egyenlítettek (15–15), de erre a „zebrák" feljebb kapcsoltak és négy góllal elhúztak. 16–20 után öt Löwen-gól jött sorozatban, de ez a széria sem törte meg a Kielt, és jöhetett a kiélezett végjáték – az utolsó szó joga Jíchánál maradt.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
HSV Hamburg–Ciudad Real 26–22 (11–8)
Rhein-Neckar Löwen–THW Kiel 28–29 (13–15)
KORÁBBAN
Barcelona–MKB Veszprém 33–27 (17–15)
Legfrissebb hírek

Marco Rossi beszélt a vb-selejtezőről is: Örményország ellen győzni kell!

Magyar válogatott
3 perce

Hári János: A győztes meccseinken sem játszottunk igazán jól

Jégkorong
14 perce

Címlapsztori: az NB I becsült értéke csökkent, de csúcson a játékoseladásból származó bevétel

Labdarúgó NB I
54 perce

Kuttor Attila szerint jól reagált az MTK meccstervére a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
1 órája

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
8 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
8 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik