Kemény meccs vár a Lokira az Odense ellen

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
2026.03.21. 10:29
null
A vezetőedző, Szilágyi Zoltán szerint az idény csúcspontja következik, olyan eredményt érne el az első meccsen, amely után a visszavágón is maradna esélye a Lokinak a továbbjutásra (Fotó: Czinege Melinda)
Ráfordultunk a női kézilabda Bajnokok Ligája lényegi szakaszára, szombaton és vasárnap a párharcok első mérkőzéseit rendezik meg a negyeddöntőbe jutásért zajló rájátszásban.

Nikita van der Vliet, az Odense beállója:

„Játszottam már néhányszor Debrecenben, határozottan nem egy olyan csarnok, ahol simán begyűjtöd a pontokat. Tényleg mindent bele kell adnunk és magas szinten teljesítenünk, különben nehéz dolgunk lesz. Mindkét csapatnak meglesznek a helyzetei, mindent meg kell tennünk a győzelemért már idegenben is, és ha elérhető közelségben lesz a siker, akkor pedig a gólkülönbségre is figyelni, hogy a lehető legjobb kiindulópontot teremtsük meg magunknak a hazai visszavágóra.”

A Debrecen szombat este hazai pályán kezd a legutóbb döntős dán Odense ellen. A felek a 2023–2024-es csoportkörben találkoztak legutóbb, mindkétszer a rivális nyert, amely az aktuális kiírásban a második legtöbb gólt szerezte, 467-et 14 találkozón, ami közel 34-es meccsenkénti átlag (a 476-szor eredményes francia Brest lőtte a legtöbbet, míg a címvédő Győr szintén 467-szer talált be eddig). A hazai ászok mellett holland, norvég, spanyol, cseh és német klasszisokat is bevető Odense 2021-ben és 2022-ben kiesett a rájátszásban, míg 2023-ban és 2025-ben bejutott a legjobb nyolc közé. A csoportkörben az ötödik helyet biztosan megszerző Loki sérülés miatt nem számíthat a szerb válogatott Jovovics Jovanára és Hornyák Dórára. A magyar együttes előző BL-szereplésekor, két éve szintén rájátszásba jutott, és összesítésben csak egy góllal maradt alul az azóta csődbe jutó norvég Vipers Kristiansanddal szemben. Érdekesség, hogy miként két éve, a párharc győztesére most is a Győr vár a budapesti négyes döntőbe jutásért áprilisban.

„Nagy a várakozás bennünk, az idény csúcspontja jön, nem mindennap jut el az ember a BL-rájátszásba – mondta a debreceniek edzője, Szilágyi Zoltán. – Aránylag szép emlékeink vannak, hiszen a Vipersszel szemben legutóbb két nagyszerű mérkőzést játszottunk, de a végén sajnos nem volt szerencsénk. Bízunk benne, hogy az Odense ellen is hasonlóan jó teljesítményt nyújtunk. Előreléptünk az előző BL-szereplésünk óta, bár az is igaz, hogy szerintem a mostani Odense nagyobb játékerőt képvisel, mint a két évvel ezelőtti Vipers. A dánok játékstílusa hasonló a miénkhez, támadásban azonos elvek alapján működnek. Olyan kézilabdát játszanak, amelyre nehéz felkészülni, vannak jól egy egyező játékosaik, erre építve és reagálva kombinálják az akcióikat és az alapmozgásaikat, erre nem egyszerű felkészülni. Bízom benne, hogy hátul stabilak maradunk, nagy meló lesz folyamatosan felvenni a harcot a belső pozíciókban szereplő kézilabdázóikkal. Kiválóak az Odense beállói is, nagyon fontos, miként tudjuk semlegesíteni őket.”

A tréner szerint lényeges, hogy támadásban pontosak legyenek, mert a dán bajnok nagy sebességgel indul meg, a lerohanásokra is épít.

„Egy-egy megingástól eltekintve ellenfelünk stabil teljesítményt nyújtott eddig. Nem mi vagyunk a párharc esélyesei, de éppen erre szeretnénk építeni, célunk, hogy az első meccsen olyan eredményt érjünk el, amivel marad esélyünk a visszavágóra. Nehéz dolgunk lesz, de azért dolgoztunk, hogy eljussunk eddig a Bajnokok Ligájában, bármit is érünk el, nem leszünk elégedetlenek.”

A BL-rájátszás másik magyar résztvevője, a Ferencváros vasárnap délután idegenben kezdi el a német Dortmund elleni párharcát.

KÉZILABDA
Női Bajnokok Ligája
A negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzés
18.00: DVSC Schaeffler–Odense HB (dán) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n és a Nemzeti Sportrádióban!

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Már az elődöntőben összekerült egymással az ETO és az FTC a női kézilabda Magyar Kupában

Kézilabda
2026.03.16. 17:28

Az ETO és a DVSC simán, a Mosonmagyaróvár nehezebben jutott be a négy közé a női kézi MK-ban

Kézilabda
2026.03.11. 19:51

Női kézilabda NB I: a DVSC 11 gólt számolt rá az Esztergomra

Kézilabda
2026.02.28. 16:52

Női kézilabda BL: megvan, mikor kezd az FTC és a DVSC a nyolcaddöntőben

Kézilabda
2026.02.25. 15:39

Szikora Melinda: Előbb a bajnokság, majd a kupa, aztán meglátjuk, a Fradival mit tudunk kezdeni

Kézilabda
2026.02.23. 08:23

Fodor Csenge megerősítette: addig nem lesz válogatott, amíg Golovin Vlagyimir a szövetségi kapitány

Kézilabda
2026.02.22. 19:46

Női kézilabda BL: a Dortmund vár az FTC-re, a DVSC a Győrrel meccselhet a final fourért – így néz ki a folytatás

Kézilabda
2026.02.22. 17:50
Ezek is érdekelhetik