Vámos Petra nem tér haza, kitölti szerződését a Metznél

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.01.06. 12:26
null
Vámos Petrának másfél idénye még biztosan van Franciaországban (Fotó: Imago)
Hiába a hazai érdeklődés, a magyar válogatott Vámos Petra a Metz kézilabdázója marad – számolt be róla a Moselle.tv a vezetőedző, Emmanuel Mayonnade szavaira hivatkozva.

A Metz Handball hétfőn szerződést hosszabbított Emmanuel Mayonnade vezetőedzővel, aki ezt követően többek között Vámos Petra helyzetére is kitért. A 25 éves irányító iránt állítólag Magyarországról érdeklődtek, de a játékos úgy döntött, hogy kitölti a 2027 nyaráig szóló szerződését.

„Nagy rajongói vagyunk a játékának, az alázatának és a személyiségének is. Olyan ő számunkra, mint egy új igazolás” – mondta sajtótájékoztatóján Mayonnade, aki kiemelte Vámos őszinte kötődését is a klubhoz.

A metzi csapatnak egy másik magyar válogatott kézilabdázója is van Albek Annak személyében, neki szintén másfél évig érvényes még a megállapodása.

A Metz eddig 27 fontos trófeát hódított el története során: nyolc francia bajnoki címet és hat Francia Kupa-diadalt Mayonnade vezetésével könyvelt el. A 42 éves tréner négy alkalommal a Bajnokok Ligája négyes döntőjéig is elnavigálta a csapatot.

 

Legfrissebb hírek

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
2026.05.21. 12:26

Kisfaludy Anett: Egy csoda jutott nekünk erre az idényre

Kézilabda
2026.05.19. 11:15

A három magyarral felálló címvédő kilencgólos előnyről bukta el az Európa-liga döntőjét

Kézilabda
2026.05.17. 19:56

Horváth Fanni: Nagyon szeretnénk jól zárni a négyes döntőt

Kézilabda
2026.05.17. 08:35

Európai kézilabdaligák: négy magyar gól Metzben

Kézilabda
2026.05.16. 22:26

Sportszerűségből jeles: odaadta a cipőjét, zokniban irányított a DVSC Kézilabda Akadémia szakmai igazgatója

Kézilabda
2026.05.14. 21:54

Elek Gábor szerint bárkivel felvehetik a versenyt az Európa-liga négyes döntőjében

Kézilabda
2026.05.12. 14:06

Emily Vogel: Nem engedhetünk meg magunknak rövidzárlatokat

Kézilabda
2026.05.08. 13:39
Ezek is érdekelhetik