Innen hátrány, onnan előny – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2026.01.16. 09:30

 

Némileg szokatlan helyzetben van a magyar férfi kézilabda-válogatott ezen az Európa-bajnokságon, hiszen azok a fiatalok, akikkel Chema Rodríguez még másodedzőként 2019-ben elkezdte az építkezést, és akikre aztán felépült az új nemzeti csapat, már nem is annyira fiatalok. Ráadásul egy korszak végét jelzi az is, hogy 2010 óta most először fordul elő, hogy a régi idők „utolsó mohikánjai”, az irányító Lékai Máté és a kapus Mikler Roland közül egyik sincs ott a válogatottban – Lékai ráadásul már biztosan nem is lesz. Pedig az ő rutinjukra eddig mindig számíthatott a kapitány.
Ez a kontinensviadal viszont esély a bizonyításra azoknak, akik eddig az árnyékban maradtak és kevesebb játékpercet kaptak. Főleg Rosta Miklósra és Hanusz Egonra gondolok, akik előtt ott a nagy lehetőség, hogy látványosan előrelépjenek. Ráadásul jó esélyük van arra, hogy éljenek is vele, ugyanis megvan a nemzetközi rutinjuk, és számtalanszor bizonyítottak már a nemzeti csapatban. Őket leszámítva nemcsak a fiatalok előtt van ott a lehetőség, hiszen könnyen előfordulhat, hogy Bánhidi távollétében az új csapatkapitánynak és helyettesének, a védőspecialista-páros Sipos Adriánnak és Ligetvári Patriknak is meg kell mutatnia, mit tud támadásban, mert arra most nagy szükség lehet.

Első számú beállónk, Bánhidi Bence otthon maradását ezért lehetőségként kell felfogni, mert az ilyen helyzetekben kell megmutatniuk a mögötte állóknak, hogy ha kell, a legmagasabb szinten, a legélesebb helyzetekben is lehet rájuk számítani.

Hogy a magyar férfi kézilabda-válogatott mennyit változott, mennyit fejlődött az elmúlt öt-hat évben, azt talán az az arány mutatja meg a legjobban, hogy a jelenlegi keretben több légiós van már, mint olyan játékos, aki a magyar bajnokságban játszik. Négyen ráadásul a Bundesligában, a világ legerősebb bajnokságában, hárman a lengyel, ketten a francia bajnokságban, de a spanyol, a norvég és a román élvonal is képviselteti magát. A másik oldalról nézve pedig a húszas keretből csak nyolcan kézilabdáznak a magyar NB I-ben, ami beszédes szám.

Ha az Eb-n a jelenlegi helyzetet sikerült megoldania, az a válogatott és a csapat erejét mutatja majd. Bánhidi pedig legyen teljesen egészséges, és akkor térjen vissza, amikor még nagyobb szükség lesz rá, a kvalifikációs világversenyeken és/vagy az olimpián.

Ami innen nézve hátrány, az onnan nézve előny.

A NEMZETI SPORT MUNKATÁRSAINAK TOVÁBBI VÉLEMÉNYCIKKEIT ITT OLVASHATJA!

Kézilabda
1 órája

Chema Rodríguez: Mindig is csapatként értünk el sikereket

KEZDÉS: 20.30. Péntek este Lengyelország ellen kezdi el szereplését férfi kéziválogatottunk az Európa-bajnokságon.

 

 

Legfrissebb hírek

Ítélet nincs – Malonyai Péter jegyzete

Úszás
2026.01.14. 23:57

Kivételes élmény – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.12. 23:57

Hullámok hátán – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 23:07

Dzsidda, Barcelona – Budapest? – Smahulya Ádám jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.01.11. 07:14

Amikor odaérünk – Szeleczki Róbert jegyzete

Vízilabda
2026.01.09. 23:38

Kezet rázhat magával – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 06:36

Jászu! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 23:06

A jobb és a bal kéz esete – Vincze Szabolcs jegyzete

Angol labdarúgás
2026.01.05. 23:15
Ezek is érdekelhetik