Története során először német bajnok a Füchse Berlin férfi kézilabdacsapata

D. S. B.D. S. B.
2025.06.08. 16:52
Mathias Gidselék a hajrában fordítottak és először lettek német bajnokok (Fotó: Getty Images)
Sokáig érett a meglepetés, de az eddigi éllovas Füchse Berlin végül esélyeshez méltóan, 38–33-ra nyert a Rhein-Neckar Löwen vendégeként, így a Magdeburgot megelőzve története első bajnoki címét szerezte meg a német élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. A bronzérem a Sipos Adriánt foglalkoztató Melsungenhez került.

A bajnoki címről döntött az utolsó forduló a világ legerősebb bajnokságának számító német élvonalban, a záró kör előtt a Löwenhez látogató Füchse Berlin egy ponttal előzte meg a tabella élén a kiesés elől menekülő Bietigheimhez látogató második helyezett Magdeburgot, miközben a Sipos Adriánt foglalkoztató Melsungen többek között a Kielt és a Flensburgot megelőzve már korábban biztossá tette bajnoki bronzérmét.

A pocsék idényt futó, három nyeretlen meccsből érkező, a tabellán kilencedik helyen álló Löwen alaposan megnehezítette a fővárosiak dolgát, ugyanis a szünetben Mathias Gidselék háromgólos hátrányban voltak, míg a Magdeburg magabiztosan, 18–10-re vezetett Bietigheimben.

A Füchsének a fordulás után nagy erőket kellett mozgósítania, s bár a 39. percben még 26–22-es hátrányban volt, ez után négy perc leforgása alatt 5–0-s rohammal már fordított Tim Freihöfer és Gidsel találatainak is köszönhetően. Innen viszont már átvették a meccs irányítását a berliniek, akik 38–33-ra nyertek, s hiába győzött a Magdeburg is 35–25-re, a Füchse hat bronz- és egy ezüstérem után első bajnoki címét szerezte meg a német élvonalban.

Sipos Adrián egy góllal járult hozzá a Melsungen 31–26-os potsdami győzelméhez.

A bajnokságból már korábban kieső Stuttgart mellett a Bietigheim-Metterzimmern búcsúzott, mert az eddig utolsó előtti Erlangen 25–21-re győzött a Wetzlar vendégeként, és bent maradt a Bundesligában.

FÉRFI KÉZILABDA
NÉMET BUNDESLIGA, 34. (utolsó) FORDULÓ
Bietigheim-Metterzimmern–Magdeburg 25–35
Flensburg–Hamburg 40–37
Gummersbach–Hannover-Burgdorf 39–29
Kiel–Eisenach 36–35
Lemgo–Göppingen 29–29
Potsdam–Melsungen 26–31
Rhein-Neckar Löwen–Füchse Berlin 33–38
Stuttgart–Leipzig 29–28
Wetzlar–Erlangen 21–25
A bajnokság végeredménye: 1. Füchse Berlin 58 pont, 2. Magdeburg 57 p, 3. Melsungen 55 p, 4. Kiel 51 p, 5. Flensburg 47 p, 6. Hannover 44 p, 7. Gummersbach 40 p, 8. Lemgo 38 p, 9. Löwen 36 p, 10. Hamburg 35 p, 11. Eisenach 27 p, 12. Göppingen 25 p, 13. Leipzig 21 p, 14. Wetzlar 19 p, 15. Stuttgart 18 p, 17. Erlangen 18 p, 17. Bietigheim-Metterzimmern 16 p, 18. Potsdam 6 p

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: sztáredző érkezik jövőre a magyarokat foglalkoztató Melsungenhez – hivatalos

Kézilabda
2026.06.09. 12:06

Sipos Adrián: Még mindig érzem magamon a fejlődés lehetőségét

Kézilabda
2026.06.05. 08:53

Romániába igazolt a magyar válogatott Pergel Andrej – hivatalos

Kézilabda
2026.06.03. 15:22

Kritika és önkritika – egyelőre nem döntött az MKSZ Chema Rodríguez beszámolójáról

Kézilabda
2026.06.02. 15:11

Biztató első idény az új érában Tatabányán

Kézilabda
2026.06.02. 06:56

A visszavágón is kikapott a Tatabánya, északmacedón ellenfele nyerte meg a férfi kézi Európa-kupát

Kézilabda
2026.05.31. 21:44

A Flensburg nyerte a bronzmeccset a férfi kézi Európa-ligában

Kézilabda
2026.05.31. 17:13

„Magyaros” döntő lesz a kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2026.05.30. 17:31
Ezek is érdekelhetik