Drámai hosszabbításban döntőbe jutott a Veszprém a kézilabda ifi BL-ben

2025.06.14. 13:35
null
Fotó: EHF
A férfi kézilabda ifjúsági Bajnokok Ligája elődöntőjében a Veszprém hosszabbításban 43–42-re legyőzte a Barcát, és ezzel bejutott a döntőbe, amelyben a dán GOG lesz az ellenfele.

A magyar fiatalok a 49. percben négy góllal vezettek, ám ellenfelük a hajrában egyenlített. Az utolsó szűk két percet emberhátrányban töltötte a Veszprém, amelynek ennek ellenére volt esélye a győztes találat megszerzésére, de nem járt sikerrel. A hosszabbításban előbb két góllal ellépett a Barcelona, majd fordított a bakonyi együttes. Juhász-Tóth Zalán öt másodperccel a vége előtt betalált, Várady-Szabó László pedig kivédte az időn túli szabaddobást, ami csapatuk döntőbe jutását jelentette.

Barna János és Juhász-Tóth tíz-tíz góllal, Várady-Szabó 18 védéssel zárt.

„Az első percekben érezhető volt egy kis bizonytalanság, de utána beindult a gépezet. Borzasztóan nagy tempó volt nagy támadásszámokkal, ennek a korosztálynak minden pozitívumával és negatívumával. Ez tiszta szívű kézilabda volt, mindenki ment, dobott, ugrott. Hiába beszéltünk taktikáról, sokszor olyan hibákat követett el mindkét csapat, ami nem lenne engedélyezett, de ebben ez a szép” – nyilatkozta a Nemzeti Sportrádiónak a veszprémiek szakvezetője, Gulyás István.

A bakonyiak a szerb RK Vojvodina és a Szeged búcsúztatásával jutottak a korosztályos sorozat négyes döntőjébe. A vasárnap 11.30-kor kezdődő fináléra a kölni Lanxess Arenában kerül sor. A Veszprém ellenfele a dán GOG lesz.

Az ifjúsági bajnokságot az idén első alkalommal rendezi meg az európai szövetség a felnőtt Bajnokok Ligájában szereplő klubok utánpótlás-együttesei számára.

KÉZILABDA
Férfi ifjúsági Bajnokok Ligája
Elődöntő (Dormagen)
Veszprém–Barca (spanyol) 43–42 (20–21, 35–35, 38–39) – hosszabbításban
GOG (dán)–Eurofarm Peliszter (északmacedón) 36–21 (17–12)

 

Legfrissebb hírek

Huszák Alexandra: Próbálom megélni a jelent és felkészülni az anyaságra

Jégkorong
2026.08.10. 07:04

Méltó búcsú Marguctól: a 24-es mezt már nem viseli más Veszprémben

Kézilabda
2026.08.07. 20:20

Imre Bence: Különleges lesz a Ferencváros ellen játszani

Kézilabda
2026.08.07. 17:59

Tatabánya lesz jövő héten az európai kézilabda fővárosa

Kézilabda
2026.08.07. 14:13

Elek Gábor: Félek, hogy nem minden csapat tudja majd befejezni az idényt

Kézilabda
2026.08.06. 09:35

Bővül a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnoka – íme, a 17 jelölt!

Kézilabda
2026.08.05. 12:01

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

A magyar kézilabdakapus marad a spanyol élvonalban

Kézilabda
2026.07.28. 19:59