Kuczora Csenge és Szabó Anna Európa-ligát nyert a Thüringer HC-val

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2025.05.04. 19:33
null
Európa-liga-győztes a Thüringer HC (Fotó: EHF/kolektiff)
A Kuczora Csengét és Szabó Annát is soraiban tudó Thüringer HC 34–32-re legyőzte a dán Ikastot a női kézilabda Európa-liga döntőjében.

A szombati elődöntőben a Kuczora Csengét és Szabó Annát foglalkoztató Thüringer HC a Dijont, míg az Ikast a Blomberg-Lippét múlta felül.

A döntő első gólját Johanna Reichert révén a németek szerezték, de ezt követően átvette a vezetést az Ikast. A dánok fokozatosan növelték előnyüket, az első félidő hajrájára már négy gólt volt a két csapat között, ezt Kuczora és az idényben száz gólt túlszárnyaló Reichert vezérletével egyre csökkentette a szünetre a német csapat.

A szünetet követőn is fej fej mellett haladtak a csapatok. 21–19-es dán vezetés utáni nyolc percet 7–3-ra nyerte a Thüringer HC. Ez idő alatt Kuczora kétszer, Reichert pedig háromszor volt eredményes. A 42. percben vezetett először a német csapat, ezt követően viszont már nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Dinah Eckerle védéseivel és Reichert további találataival  az utolsó öt percre öt gólra növelte előnyét a THC. Ezt jól menedzselve két góllal nyert, így a klub történetének legnagyobb sikerét aratta.

A mérkőzés legeredményesebbje a 13 gólt szerző Johanna Reichert volt, Kuczora Csenge hat lövésből ötször talált be, míg Szabó Anna egyetlen lövését gólra váltotta.


NŐI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA, NÉGYES DÖNTŐ, GRAZ
DÖNTŐ
Thüringer HC (német)–Ikast 34–32 (15–16)
Legjobb dobók: Reichert 13, Kuczora, Aizava 5-5, Szabó Anna 1, ill. Bakkerud 8, Lindqvist 7

A 3. HELYÉRT
Dijon (francia)–Blomberg-Lippe (német) 32–27 (16–10)
Ld: Vautier 8, ill. Vegue I Pena 7
 

 

 

Legfrissebb hírek

Simon Petra: Nem vagyunk olyan messze a norvégoktól

Kézilabda
Tegnap, 11:22

Faluvégi Dorottya a padlóról felállva várja a norvégok elleni rangadót

Kézilabda
2026.09.23. 10:28

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27