Simon Petra szeretne Bajnokok Ligáját nyerni, és a válogatottal is aranyéremre hajt

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.03.10. 19:07
Simon Petra a válogatottal is még nagyobb dolgokat akar elérni (Fotó: Szabó Miklós)
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a nemzetközi nőnap alkalmából bemutat öt olyan fiatal kézilabdázót, aki már letette a névjegyét a sportágban. A szövetség a sorozatának aktuális részében Simon Petrát, az FTC és a magyar válogatott irányítóját mutatta be és szólaltatta meg, aki elárulta, mik a legnagyobb céljai az életben, kik a példaképei, és mik jelentik a legnagyobb kihívást a kézilabdában.

A 20 esztendős játékost először az álmairól és céljairól kérdezték, s mint elmondta, nem csak a kézilabdapályán szeretne jól teljesíteni.

„Mindent el szeretnék érni a kézilabdában. Például célom a Bajnokok Ligája megnyerése, a válogatottal pedig még jobb eredményeket elérése az olimpián, a világ- és Európa-bajnokságon, akár az aranyérem megszerzése is beletartozik ebbe – mondta az EHF cikkében a 2023–2024-es idény, illetve a magyar válogatott bronzérmével zárult Európa-bajnokság legjobb fiatal női játékosának megválasztott Simon Petra. Emellett el szeretném végezni a jogot, hogy megkapjam a diplomámat, mivel annyira kemény feladat, hogy megígértem magamnak, végigcsinálom. Mindegy, mennyi ideig tart majd, de be akarom fejezni az egyetemet. Egyébként pedig boldog családot és egészséget szeretnék. Nagyon szeretem azt, amit munkaként csinálok, ez a legnagyobb álmom és célom. Természetesen nőként szeretnék majd gyereket, házat és így tovább, ám ezek későbbi célok.”

Kézilabda
2025.03.05. 15:16

Simon Petra jelölt az IHF-nél 2024 legjobb fiatal női játékosa címére

A Ferencváros kézilabdázója a francia Léna Grandveau és honfitársa, Lylou Borg mellett került be a legjobb három közé.

A fiatal irányító a nemzetközi szövetségnél is jelölt a legjobb fiatal női játékos díjára a 2024-es esztendő tekintetében, s elárulta, mi az egyik legnehezebb feladat neki a sportágában.

„A legnagyobb kihívás, amivel a kézilabdában szembesültem vagy szembesülök most, hogy meglegyen az önbizalmam akkor is, amikor nem játszom, és hosszú idő után kerülök a pályára kevés vagy akár nulla játékpercet követően. Viszont amikor beküldenek, hinnem kell magamban. Emellett nehéz új helyzetekhez alkalmazkodni és valami újat mutatni. Fiatal játékosként folyamatosan fejlesztenem kell magamat, fejlődnöm kell taktikailag és technikailag, minden téren, ami a kézilabdához kapcsolódik. Azt hiszem, ezek a legnagyobb feladatok” – közölte a Ferencváros játékosa.

Arról is szó esett, kit tart a példaképének, s két olyan hölgyet nevezett, aki azonos poszton szerepelt egykoron, mint most ő.

„Egy kivételes játékost mindenképp megemlítenék: Kovacsics Anikót tartom az egyik legjobbnak, az első számú példaképemnek, de Görbicz Anitát is ki kell emelnem. Mindketten irányítók voltak, közben mégis két nagyon különböző játékosról van szó – ők voltak rám a legnagyobb hatással. Őket nézve nőttem fel, rengeteget tanultam tőlük. Szerintem rendkívül intelligensek voltak a pályán, képesek voltak meccset nyerni az eszükkel. Hatalmas példaképeim voltak, és azok is maradnak” – tette hozzá Simon Petra.

 

Legfrissebb hírek

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
7 órája

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

Négy magyar lány lépett pályára csütörtökön a román női kézilabdaligában

Kézilabda
2026.09.17. 22:49

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57

Európai kézilabdaligák: Kácsor és Farkas öt, Pődör négy gólt szerzett

Kézilabda
2026.09.13. 21:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Golovin kihirdette keretét – rájuk számít az Eurokupa négyes döntőjében

Kézilabda
2026.09.09. 12:27