Férfi kézilabda: a világ egyik legjobb védekező játékosa igazolhat Barcelonából Veszprémbe – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2025.02.16. 12:12
Thiagus Petrus Veszprémbe igazolhat (Fotó: Getty Images)
A Sportbladet portál értesülései szerint a Barca férfi kézilabda-csapatát erősítő Thiagus Petrus a nyáron elhagyja a jelenlegi egyesületét, és a következő idényben már az NB I-ben szereplő Veszprém játékosa lesz.

Thiagus Petrust a férfi mezőny egyik legjobban védekező játékosaként tartják számon. A brazil légiós 2018 óta játszik Barcelonában, ez alatt részese volt a katalán klub három Bajnokok Ligája-győzelmének is. A klasszis játékos az elmúlt hónapokban többször is tárgyalt klubjával a szerződésének meghosszabbításáról, ám a Sportbaldet portál úgy értesült, hogy a Veszprém „puccsot” hajt végre, és kikapja Thiagus Petrust a Barca kezei közül, így hacsak valami váratlan fordulat nem történik az ügyben, a következő idényt már a bakonyi együttesnél kezdi meg.

„Most már javában zajlik a háború” – mondta a Sportbladetnek egy megbízható forrás, utalva arra az átigazolási háborúra, amely kirobbant a Barca és a Veszprém között. Mint kiemelték, a helyzet eszkalálódásában nagy szerepet játszik a Veszprém vezetőedzője, Xavi Pascual, aki korábban tizenkét évig volt a Barca edzője, és többek között 11 bajnoki címet és három BL-serleget is nyert a csapattal. A legendás szakember  mióta átvette a magyar együttes irányítását, több Barca-játékost is megpróbált csapatához csábítani. 

Az már majdnem biztos, hogy a világ egyik legjobb kapusának tartott Emil Nielsen elhagyja a katalán együttest, és 2026-tól a Veszprém játékosa lesz. De később felvetődött, hogy a Barca másik klasszisa, Dika Mem is követheti őt a magyar bajnoki címvédőhöz. Ludovic Fabregasról pedig épp fordított pletykák láttak napvilágot: felmerült, hogy a francia beálló a Veszprémet hagyja ott, és 2026 nyarán visszatér a Barcához.

A legfrisseb hír pedig, hogy Thiagus Petrus a következő idényben már Veszprémben szerepel. A brazil számára nem lenne ismeretlen a magyar közeg, hiszen 2015 és 2018 között a Szeged játékosa volt, egyszer bajnoki címet is szerzett a csapattal – most a rivális színeiben térhet vissza Magyarországra.  

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
10 órája

Habkönnyű győzelemmel hangolt a Veszprém a klub-vb nyitányán

Kézilabda
10 órája

A lehető legjobbkor jön a klub-vb a Veszprémnek

Kézilabda
22 órája

Megvan, mikor pótolják a Győr–Fradit a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.23. 09:20

A Szeged tíz góllal nyert a Balatonfüred ellen a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:06

Harmadik meccsüket is elbukták a Budai Farkasok; ikszelt a Gyöngyössel a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2026.09.19. 19:50

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.18. 23:29

Izgalmas döntetlent játszott az ETO University és a Tatabánya

Kézilabda
2026.09.18. 20:13