Női kézi NB I: Németországból érkezett az MTK új vezetőedzője – hivatalos

Vágólapra másolva!
2025.01.15. 18:29
Woth Pétert (balra) már be is mutatták új állomáshelyén, az MTK-nál (Fotó: mtk.hu)
Woth Péter távozott a német élvonalbeli TuS Metzingen női kézilabdacsapatának vezetőedzői posztjáról, és átvette a női NB I-ben sereghajtó MTK Budapest irányítását.

A fővárosi klub honlapjának szerdai beszámolója felidézi, hogy Woth tavaly a Német Kupa megnyerésével történelmi sikert ért el a Metzingennel, amely jelenleg a bajnoki tabella hetedik helyén áll. A tréner korábban Szombathelyen, Nagykanizsán, Veszprémben, Marcaliban, illetve a Nemzeti Kézilabda Akadémián is dolgozott, sőt éveken keresztül tagja volt az utánpótlás-válogatottak szakmai stábjának Bohus Beáta mellett.

Az MTK előző vezetőedzőjét, Vágó Attilát december 31-én menesztették, azóta Kekezovity Marinko készítette fel a csapatot.

 

 

Legfrissebb hírek

Női kézilabda NB I: az Esztergom pontot veszített Vácon, a vártnál szorosabb meccsen nyert a Győr

Kézilabda
1 órája

A Kisvárda ellen gólt szerző Galambos János busszal ingázik Szekszárd és Paks között

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:45

Nem tudott a tabella élére ugrani a Debrecen, simán kikapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 14:43

Jensen szerint egy szakértő véleménye miatt maradhatott le egy igazolásról a Fradi

Kézilabda
2025.11.09. 11:13

Demjén Patrik a 200. NB I-es meccsére készül

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 10:00

Szegeden nyert a Ferencváros, nyolcat vágott az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 16:30

Három hónap után nyerne újra hazai bajnokit az Újpest, de még csak a másodikat Krznarral

Labdarúgó NB I
2025.11.08. 08:24

Osztrák válogatott átlövőt igazolt Szombathelyről a DVSC

Kézilabda
2025.11.05. 18:32
Ezek is érdekelhetik