Férfi kézi-vb: elmaradt a nagy csata, Dánia simán nyert Németország ellen a nap rangadóján

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.21. 21:59
Denmark - Germany
Simon Pytlick mellett Mathias Gidselt sem tudták tartani a németek (Fotó: AFP)
A társházigazda dán válogatott végig vezetve, 40–30-ra megnyerte a dán, horvát, norvég közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokság keddi játéknapjának rangadóját Németország ellen a középdöntő I-es, herningi csoportjának első körében.

A játéknap rangadóján a herningi I-es csoportban két hibátlan csapat csapott össze, hiszen a társházigazda dánok Németországgal vívtak meg. A vendéglátó azonban valamelyest aktívabban kezdett, mint ellenfele, s klasszisai, Mathias Gidsel és Simon Pytlick vezetésével viszonylag hamar közétett három gólt, megadva a mérkőzés alaphangját.

A németek ugyan nem sokkal később visszajöttek egy találatra, de ezután ritmust váltottak a dánok és innen fokozatosan növelték a különbséget, olyannyira, hogy az első félidőben egyaránt hatszor eredményes Gidsel és Pytlick góljainak is köszönhetően a szünetben már 24–18-ra vezettek.

A németek a fordulás után is próbáltak becsülettel küzdeni, de négy gólnál közelebb nem kerültek, s mivel a védekezésük a hajrában sem javult fel, esélyük sem volt Herningben a végül tíz góllal nyerő Dánia ellen (40–30), amelyben számos kiemelkedő teljesítmény volt, hiszen a 10 gólos Gidsel és a 8 találatig jutó Pytlick mellett a korábbi veszprémi Rasmus Lauge ötször volt eredményes, míg Niclas Kirkelökke négyszer vette be a németek kapuját.

KÉZILABDA
FÉRFI VILÁGBAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ
I. CSOPORT (HERNING)
Dánia–Németország 40–30 (24–18)
Ld: Gidsel 10, Pytlick 8, ill. Köster, Kastening 6-6, Witzke, Uscins 5-5

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Dánia33111–71+40 6   
2. Németország32190–91–1 4   
3. Olaszország32177–82–5 4   
4. Svájc311183–74+9 3   
5. Csehország31257–71–14 1   
6. Tunézia3372–101–29 0   

KÉSŐBB
II. CSOPORT (VARASD)
21.00: Magyarország–Franciaország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

KORÁBBAN
I. CSOPORT (HERNING)
Svájc–Tunézia 37–26
Csehország–Olaszország 18–25
II. CSOPORT (VARASD)
Ausztria–Észak-Macedónia 29–29
Katar–Hollandia 37–38
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS, 1. FORDULÓ 
I.-CSOPORT (POREC)
Kuvait–Guinea 26–24
Lengyelország–Algéria 38–32

 

Legfrissebb hírek

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
1 perce

Kézilabda: újra megrendezik itthon a nők és a férfiak Szuperkupa-mérkőzését

Kézilabda
2 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06
Ezek is érdekelhetik