Jorge Maqueda megharapta Mirsad Terzicet, botrány a Plock–Kielce kézirangadón – videó

2024.10.13. 21:18
null
A lengyel férfi kézilabda-bajnokság rangadóján a bajnok és kupagyőztes Orlen Wisla Plock házigazdaként 29–25-re nyert az Industria Kielce ellen. A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki.

 

A lengyel bajnok és kupagyőztes Orlen Wisla Plock házigazdaként 29–25-re megnyerte az Industria Kielce elleni szuperrangadót. Szita Zoltán négy góllal járult hozzá a sikerhez, csapattársa, a szintén olimpikon Fazekas Gergő sérülés miatt nem játszott. A Szent Háborúnak nevezett párharcban a Kielce már öt meccs óta nyeretlen. Ezúttal 21 alkalommal ítéltek kiállítást a játékvezetők, és kétszer mutatták fel a kék lapot a piros lap mellé, ami azt jelenti, hogy fegyelmi tárgyalást kell tartani a súlyos szabálytalanságról. Az egyik esetben Jorge Maqueda megharapta Mirsad Terzicet

A lefújás után a játékosok összeverekedtek, a két vezetőedző között pedig éles szóváltás alakult ki. A Plockot irányító Xavier Sabaté, a Veszprém és a magyar válogatott korábbi edzője elmondta, a Kielce szakvezetője leköpte, ráadásul ez nem először fordult már elő. Az ugyancsak korábbi magyar kapitány, Talant Dujsebajev – aki nem jelent meg a sajtótájékoztatón – azzal vádolta meg kollégáját, hogy rasszista jelzőkkel illette.

Az összefoglaló (a harapás 2:00-nál)

További, magyar érdekeltségű hírek

Stranigg János három alkalommal talált a hálóba az US Créteil csapatában, amely otthon 45–31-re kikapott a címvédő és listavezető Paris Saint-Germaintől a francia bajnokságban, így két ponttal a 15. helyen áll.

Rosta Miklós két gólt dobott a címvédő és százszázalékos teljesítménnyel listavezető Dinamo Bucuresti-ben, amely házigazdaként 35-32-re nyert a Steaua Bucuresti ellen a román élvonalban.

Szuharev Lev kétszer volt eredményes a TuSEM Essenben, amely 35-32-re kikapott az Éles Benedeket nélkülöző GWD Minden otthonában a német másodosztályban.

 

Legfrissebb hírek

Lemondott a volt magyar szövetségi kapitány a Kielce vezetőedzői posztjáról

Kézilabda
2026.04.24. 19:38

Európai kézilabdaligák: Fazekas-parádéval újra kupagyőztes a Plock

Kézilabda
2026.04.18. 23:07

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar góllal nyert a Cesson-Rennes

Kézilabda
2026.04.12. 22:03

„Brutálisan nehéz meccs volt” – Bodó Richárd a Szeged továbbjutásáról

Kézilabda
2026.04.08. 23:06

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
2026.04.08. 20:30

A végére alakult ki a legnagyobb különbség, előnyt szerzett a Szeged a férfi kézi BL-párharc odavágóján

Kézilabda
2026.04.02. 20:27

Az egyik legjobb formában lévő csapat érkezik Szegedre a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.02. 09:02

Fazekas, Szita és Ilic klubjához igazol a Tatabánya cseh légiósa – hivatalos

Kézilabda
2026.03.27. 13:55
Ezek is érdekelhetik