Veszprémből erősíthet a Szeged – sajtóhír

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.09.17. 11:06
Sajtóértesülések szerint Lukas Sandell Veszprémből Szegedre szerződhet (Fotó: Dömötör Csaba)
Az RTHandball kézilabdával foglalkozó portál értesülései szerint Veszprémből erősítheti meg keretét a svéd válogatott jobbátlövővel, Lukas Sandell-lel az OTP Bank-Pick Szeged.

A Tisza-partiakhoz nyáron érkezett új vezetőedző, a svéd Michael Apelgren, akinek a munkáját a szegedi ikon, Jonas Källman segíti, s a csapat már igazolt több svéd kézilabdázót is, mint a kapus, Tobias Thulint, a balátlövő, William Bogojevicet vagy éppen a jövő nyáron csatlakozó Jim Gottfridssont, ám az RTHandball úgy tudja, hogy újabb svéd kézilabdázók érkezhetnek Szegedre.

A portál úgy értesült, hogy a Veszprémmel 2023-ban kétéves szerződést kötő, azaz a bakonyiaknál utolsó idényét töltő svéd jobbátlövő, Lukas Sandell jövő nyáron, szerződése lejártával Szegedre igazolhat.

Az RTHandball Sandell lehetséges klubváltásának mellé azt is megírta, hogy a Veszprém szeretné szerződtetni a Barca világklasszisát, az ugyancsak jobbátlövőként bevethető francia Dika Memet, akivel kapcsolatban a portál a napokban azt írta, hogy a bakonyiak készek fizetni a nehéz anyagi helyzetben lévő gránátvörös-kékeknek a transzferért – ugyanakkor Mem Veszprémbe szerződése kapcsán az RTHandball a Gazeta Sporturilor júliusi cikkére hivatkozik.

Az RTHandball egyébként egy másik északi kézilabdázóval is összeboronálta a szegedieket, s úgy tudja, hogy a német Magdeburg mellett a Tisza-partiak is érdeklődnek a svéd Sävehof 19 éves feröeri irányítója, Óli Mittún iránt.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Rosta Miklós: Minden esélyünk megvan kijutni a vb-re

Kézilabda
16 órája

Iváncsik Mihály: 1986 életem legszebb éve volt a pályán

Kézilabda
2026.03.16. 09:46

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém rangadót nyert Tatabányán

Kézilabda
2026.03.14. 20:01

Férfi kézilabda NB I: egy nappal később rendezik a Veszprém–Szeged csúcsrangadót

Kézilabda
2026.03.14. 17:04

„Idén valamiért nagyon szerencsétlenül alakulnak ezek a dolgok” – Kárpáti Krisztián a Szeged sérültjeiről

Kézilabda
2026.03.14. 14:17

Mélyponton – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.03.13. 23:47

Bartha Csaba: Lehet, nyáron majd súlyosabb döntéseket kell meghoznunk

Kézilabda
2026.03.13. 21:09

Férfi kézilabda BL: a Szeged a Kielcével, a Veszprém a PSG-vel találkozik a negyeddöntőbe jutásért

Kézilabda
2026.03.12. 22:26
Ezek is érdekelhetik