Női kézi: Vácra adta kölcsön irányítóját a DVSC

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.06.03. 12:18
Csernyánszki Liliánát Vácra adta kölcsön a DVSC (Fotó: Török Attila)
A 2024–2025-ös idényt kölcsönben a Praktiker-Vác női kézilabdacsapatánál tölti a DVSC-Schaeffler 19 éves irányítója, Csernyánszki Liliána.

Az NB I-ben negyedik helyen végző hajdúságiak az ötödik helyezett Vácnak adták kölcsön az NB I-ben nem sokkal a 16. születésnapja után bemutatkozó Csernyánszki Liliánát, aki 2020. szeptemberi debütálása óta 98 mérkőzésen 145-ször volt eredményes a DVSC színeiben.

„Egyértelmű, hogy Cseri hosszú távon lehet megoldás irányítóposzton klubunknál, ehhez azonban minél több játéklehetőségre van szüksége, ezért született meg a döntés a váci kölcsönszerződésről” – írta honlapján a DVSC, kitérve arra is, hogy a klubnak szükség esetén opciója van Csernyánszki visszahívására.

„Szeretek Debrecenben játszani, de úgy alakultak a dolgok, hogy a fejlődésem és a több játéklehetőség reményében a következő szezont Vácon töltöm – mondta el Csernyánszki Liliána – Fiatal, ambiciózus csapat a Vác, több játékossal játszottam már együtt, ezért nagyon várom az előttem álló feladatokat és a kihívásokat” – tette hozzá.

A DVSC-nek Csernyánszki távozása után két irányítója maradt a 2024–2025-ös idényre, az évad közben visszatérő Szabó Nina mellett a legutóbb Mosonmagyaróváron játszó Tóth Nikolett.

A Vác eközben közösségi oldalán tudatta, hogy Csernyánszki érkezése mellett a junior Európa-bajnok kapus, Zaj Klára a NEKA-tól, a 18 éves beálló, Hajdú Gyöngyvér a Szent István SE-től érkezik a csapathoz, de távozik tőlük az FTC-hez és a Győrhöz visszatérő Bordás Réka és Győri Alexa, illetve közös megegyezéssel szerződést bontottak Bencsik Dorkával és Csire Fannival.

 

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
1 órája

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Dzsudzsák kérdő tekintete, Vasas-gólöröm az oldalvonalnál – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:54

Gert Remmel: Javaslom, hogy amikor a Vasas busza megáll Budapesten, vegyenek egy lottószelvényt!

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 22:34

Tíz perc alatt két gólt kapott a Vasas Debrecenben, mégis három ponttal távozott onnan

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:33

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

A Vasas technikás munkása

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:30

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45