Néggyel is ment az Odense, de Faluvégiék jutottak be a női kézi BL elődöntőjébe

K. B.K. B.
2024.05.05. 15:36
TuS Metzingen - SG BBM Bietigheim
Faluvégi Dorottyáék bejutottak a BL négyes döntőjébe (Fotó: Getty Images, archív)
A Bietigheim jól sáfárkodott „odavágón” megszerzett előnyével az Odense otthonában, ahol ugyan 32–30-as vereséget szenvedett, bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája final fourjába.

Az Odense az első félidőben többször is négy góllal vezetett – utoljára 14–10-nél –, tehát hosszabbításra is állt a találkozó, ám a Faluvégi Dorottyát és Háfra Noémit is a soraiban tudó Bietigheim ledolgozta hátrányát, sőt a második félidő elején fordított, 23–21-es előnyre is szert tett. 

Az Odense innen ugyan a maga javára billentette a mérleg nyelvét, 32–30-as sikere nem volt elegendő a továbbjutáshoz. A Metzet és a Győrt követően, harmadikként tehát a Bietigheim jutott a final fourba – története során először. Faluvégi Dorottya nem mellesleg egy gólt szerzett az Odense elleni visszavágón, amelyen Háfra Noémi nem talált be, míg Szikora Melinda térdműtét utáni rehabilitációját végzi.

A június 1-jén és 2-án a budapesti MVM Dome-ban sorra kerülő négyes döntő sorsolását kedden 17 órától tartják a Sport Tv stúdiójában.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Odense (dán)–Bietigheim (német) 32–30 (17–16)
Továbbjutott: a Bietigheim, 60–58-as összesítéssel.

KÉSŐBB
TEAM ESBJERG (dán)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA 29–24 (17–10)
Tj: az Esbjerg, 55–49-es összesítéssel

Vipers Kristiansand (norvég)–GYŐRI AUDI ETO KC 23–3026–24Továbbjutott: a Győr, 54–49-es összesítéssel
CSM Bucuresti (román)–Metz (francia)24–2723–29Továbbjutott: a Metz, 56–47-es összesítéssel
Bietigheim (német)–Odense (dán)30–2632–30Továbbjutott: a Bietigheim, 60–58-as összesítéssel.
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–Esbjerg (dán) 25–2624–29Továbbjutott: az Esbjerg, 55–49-es összesítéssel
az állás

 

Legfrissebb hírek

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Faluvégi Dorottya a visszatéréséről: Természetes volt, mintha nem is hagytam volna ki sok időt

Kézilabda
2026.09.10. 19:04

Pergel Andrej román Szuperkupa-győztes lett a Dinamóval – kézilabdakörkép

Kézilabda
2026.08.22. 21:18

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
2026.07.02. 19:26

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
2026.06.08. 15:51

Faluvégi: Csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjak a csapatnak

Kézilabda
2026.04.27. 18:06

Gálázva jutott sorozatban tizedszer a négy közé az ETO a kézi BL-ben

Kézilabda
2026.04.25. 17:30

A Győr tekintélyes előnyt szerzett Dániában a női kézilabda BL negyeddöntőjében

Kézilabda
2026.04.19. 17:35