Angela Malestein az FTC bajnoki címéről: „Az életemet adnám ezért a klubért”

SZENDREI ZOLTÁNSZENDREI ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.24. 11:31
Angela Malestein az életét adná a Fradiért (Fotó: Török Attila, archív)
Az FTC-Rail Cargo Hungaria bajnoki címe már a bajnokság utolsó fordulója előtt biztossá vált, miután szerda este 41–30-ra legyőzte a Vasast. Márton Gréta arról beszélt, hogy élete legnehezebb idényén van túl, míg a holland Angela Malestein szerint különleges érzés a Fradival bajnoknak lenni.

Kisebb csoda a szeptemberi események után, hogy a Ferencváros női kézilabdacsapata épp ebben az idényben tudott – 1997 után – ismét duplázni hazai fronton. Legutóbb a Németh András irányította együttes hódította el ugyanabban az idényben a bajnoki címet és a Magyar Kupa-trófeát is. Elek Gábor a nyáron másfél évtized után állt fel a kispadról, a vezetőség a dán Martin Albertsent nevezte ki a helyére. A Fradiért a svájci válogatott szövetségi kapitányi pozíciójáról lemondó szakember nagyon hamar kudarcot vallott, már október 4-én menesztették.

Mivel az idény ezen szakaszában lehetetlen volt klasszis edzőt találni, ezért Albertsen másodedzője, Allan Heine kapta meg a bizalmat. Hamar kiderült, az ő személyisége, mentalitása sokkal jobban passzol az FTC-hez, mint elődjéé. Összerántotta a társaságot, amely irányításával hazai fronton egyértelműen a Győr fölé nőtt.

„Nagyon boldog vagyok, elértük azokat a célokat, amelyeket az idény kezdetén reméltünk, kupagyőztesek és magyar bajnokok lettünk. Hatalmas értéke van ennek a duplázásnak, mert nagyon rég esett meg a klubbal hasonló – mondta a szerdán 41–30-ra megnyert Vasas elleni meccs után Márton Gréta, a csapat balszélsője. – Ez volt életem legnehezebb idénye, talán a lányok is egyetértenek ebben velem. Az ősszel senki semmilyen reményt nem fűzött ahhoz, hogy idáig eljutunk. Végig küzdöttünk egymásért, aminek meglett az eredménye.”

A válogatott játékos a szeptember-október körüli időszakról, és az abból való kilábalásról is beszélt.

„Voltak meg nem értések, nagyobb hullámvölgyek, az összefogás volt az, ami segített kimászni a gödörből. Mindvégig tudtuk, ha összefogunk, akkor nagyon erősek vagyunk. A múlt emlékeiből is táplálkoztunk, nagyon szeretjük egymást a lányokkal.”

Márton Gréta elismerte, roppant nehéz idényen vannak túl (Fotó: Török Attila)

Angela Malestein boldogsága is arra utalt a találkozó után, hogy nagy kő esett le a Fradi játékosainak szívéről. A holland légiós elmondta, csapata visszafogottabb meccskezdésében semmi meglepő nem volt, hiszen a kemény évad végén már mindenki fáradtabban mozog. A végére azért sima lett, többek között az ő öt találatának is köszönhetően.

„Bajnoknak lenni a Ferencvárossal a legjobb érzés. Amíg képes vagyok ezen a szinten játszani, addig szeretnék itt maradni. Örülök a sok játéklehetőségnek, mert szeretek a pályán lenni. Az életemet adnám ezért a klubért” – fogadott örök hűséget a zöld-fehéreknek a holland jobbszélső.

A Fradira az utolsó fordulóban a DVSC elleni rangadó vár hazai pályán, amelynek a presztízs mellett más tétje már nincs. Illetve egy újabb részsiker még megszülethet: ha Klujber Katrin több gólt dob az utolsó fordulóban, mint a hozzá hasonlóan 179 góllal álló Farkas Johanna (MTK) a ­Kozármislenynek, a gólkirályi cím is a Népligetbe kerül. Már persze ha a tőlük hat góllal lemaradó Kuczora Csenge nem tesz csodát a NEKA-val szemben.

Legutóbb a bajnoki cím, kupagyőzelem, gólkirályság „mesterhármast” a Győri Audi ETO és Görbicz Anita érte el még 2008-ban.

Így lett tehát mégis klubtörténelmi idénye a Ferencvárosnak az őszi mélypont után.

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. FTC25241917–639+278 48 
2. Győr25232882–586+296 46 
3. Mosonmagyaróvár25214898–683+215 42 
4. Debrecen25214804–619+185 42 
5. Vác251411693–675+18 28 
6. MTK2511311740–793–53 25 
7. Budaörs2511113682–745–63 23 
8. Dunaújváros251015664–754–90 20 
9. Fehérvár257216692–795–103 16 
10. Kisvárda257117621–714–93 15 
11. Vasas256217636–748–112 14 
12. Békéscsaba256118641–764–123 13 
13. NEKA255119626–756–130 11 
14. Kozármisleny253121571–796–225 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik