Karnyújtásnyira a bajnoki gólrekordtól a Telekom Veszprém

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2024.04.23. 08:23
Ligetvári Patrik és a Veszprém már úgy játszott a Szeged ellen, mintha az Aalborg lenne az ellenfele (Fotó: Dömötör Csaba)
Több mint tíz év után a Veszprém férfi kézilabdacsapata újra hibátlanul zárhatja az NB I-es alapszakaszt, válogatott balátlövője, Ligetvári Patrik szerint külön motiválja őket, hogy történelmet írhatnak.

 

Eddig négyszer fordult elő a magyar férfi kézilabda NB I történetében, hogy a Telekom Veszprém (vagy ahogyan éppen hívták) hibátlan teljesítménnyel nyerte meg az egységesített alapszakaszt: 2005-ben, 2009-ben, 2010-ben és 2011-ben. Ebbe nem számoltuk bele azokat az idényeket, amikor két csoportra osztották az alapszakaszt, és kiesik az a kettő is (2014–2015, 2015–2016), amelyben az Építők a SEHA-liga-kötelezettségei miatt csak a rájátszásban csatlakozott a mezőnyhöz.

Most jöhet az ötödik, ugyanis az OTP Bank-Pick Szeged elleni 36–27-es győzelem után minden bizonnyal újra sikerül százszázalékosan végeznie a csapatnak, a kiesés ellen küzdő Komló (május 4.) és a már kiesett Fejér-B.Á-L. Veszprém (május 15.) nem okozhat gondot Momir Ilics együttesének. Egy rekordot azonban így is felállíthat a klub, amely a legtöbb bajnoki gólt, 1008-at az előző évadban szerezte, igaz, akkor a második helyen végzett a Szeged mögött. Most, két mérkőzéssel a vége előtt 974-en áll, ez közel 41 gólos meccsenkénti átlag, amire még sosem volt példa az egyesület és a magyar élvonal történetében.

„Ott van a fejekben, hogy vesztett pont nélkül végezhetünk a bajnoki alapszakaszban, de még inkább az, hogy történelmet írhatunk a lőtt gólok számában, és rátehetünk még egy lapáttal az előző idényre – mondta a Nemzeti Sportnak Ligetvári Patrik, a Veszprém válogatott védője és balátlövője. Ezért a Szeged ellen is csak a győzelem lebegett a szemünk előtt, igyekeztünk a legnagyobb erővel beleállni a meccsbe, és úgy játszani, mintha már az Aalborg elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő lenne, mert fontos az eddigi legfontosabb idénybeli párharcunkat egy ilyen győzelemmel megalapozni.”

A játékost meglepte, hogy az ellenfél a Veszprém Arénában a hét a hat elleni támadójátékkal próbálkozott az első perctől, de a taktika maga nem okozott gondot, hiszen jól tudnak védekezni az emberelőnyös támadás ellen. Viszont amiért nagyobb jelentősége volt, hogy a csütörtöki BL-ellenfél, a dán Aalborg előszeretettel használja ezt a taktikát.

De ezt leszámítva Ligetvári szerint a Szegednek és az Aalborgnak vannak hasonló elemek a játékában, a hazai riválisnak Bánhidi Bence hiánya miatt ráadásul több helyen is változtatnia kellett, így remek felkészülési mérkőzés volt, amelyből szerinte kihozták a maximumot.

„A hét a hat elleni támadásokkal lassították a játékot, és hiába volt jó a védekezésünk, nem tudtunk egyből rájuk rohanni, pedig a védelemből indított ellentámadások és a könnyű gólok szerzése az erősségünk – fogalmazott. – Az első negyedórában szerintem ezért volt szorosabb az állás, de utána fel tudtuk borítani a játék képét, mindent a saját előnyünkre fordítani, és csak magunkkal foglalkozni.”

Az Építők sűrű idényhajrá elé néz. A két bajnokin kívül a gárda a Bajnokok Ligájában április 25-én és május 1-jén csap össze a dán Aalborggal, a párbaj már a június 8–9-i kölni négyes döntőbe jutásról dönt. A Magyar Kupa négyes döntőjét május 18–19-én rendezik Tatabányán, és ott van még a Szeged elleni, az egyik fél második győzelméig tartó bajnoki döntő, amelyet a kettő esemény között kell majd megrendezni.

Bodó Richárd, a Szeged balátlövője: – Voltak jó perceink, de csak perceink, ami egy ilyen jó formában lévő Veszprém ellen nagyon-nagyon kevés. Azt viszont nem értettem, hogy amikor az ellenfél vezet hat-hét góllal, mi kettős emberhátrányban vagyunk, miért kell újabb kétperces kiállítással még jobban belénk döfni a tőrt. Nyilván szoros találkozón egy szót sem szólnék, de ez nem volt az. Nem tudok mást mondani, sajnálom, hogy ilyen mérkőzés lett belőle megint, de még jön a kupa, amire nagyon készülünk. Sokkal jobban kell játszania és küzdenie mindenkinek, és ne műveljünk olyan dolgokat a pályán, ami nem jellemző ránk. A sok pofon után, még ilyen csúnya vereség után is fel tudunk ébredni, a kupa más lesz.
VÉLEMÉNY
  1. Veszprém2424  –974–649+325 48 
  2. Szeged2320  3836–664+172 40 
  3. Tatabánya23142  7711–667  +44 30 
  4. FTC23133  7735–693  +42 29 
  5. Csurgó22112  9628–640  –12 24 
  6. Gyöngyös2311210684–704  –20 24 
  7. Dabas2311111637–664  –27 23 
  8. Budakalász2310211654–684  –30 22 
  9. Balatonfüred23  9113608–646  –38 19 
10. Komló23  815611–669  –58 16 
11. NEKA22  715586–646  –60 14 
12. Eger22  6115558–679–121 13 
13. PLER22  5215592–682  –90 12 
14. Veszprémi KKFT22  220595–722–127   4 
AZ ÁLLÁS

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik