Kuczora Csenge: Az olimpiai selejtező ajándék, nem pedig teher

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.10. 10:47
Gőzerővel készül a csütörtöki rajtra a magyar válogatott a Főnix Arénában – az olimpiai selejtezőtorna első meccsén nem Kamerunnal, a britekkel csap össze (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem a kameruniak ellen kezd a magyar női válogatott Debrecenben, mert az afrikaiak az utolsó pillanatban visszaléptek – és ki tudja, miért, az EHF a briteknek ad lehetőséget a selejtezőre. Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge beszélt a felkészülés hajrájáról.


Csütörtök délután nem Kamerun, hanem Nagy-Britannia ellen kezdi el szereplését a debreceni olimpiai selejtezőtornán a magyar női kézilabda-válogatott. A Nemzetközi Kézilabda-szövetség közleménye szerint Kamerun nem tudta megoldani beutazását Európába, és más afrikai csapat sem tudta átvenni az Afrika-bajnokság ezüstérmese helyét, így az IHF szabadkártyát adhatott a selejtezőre, és az „Új piacok programjával” összhangban Nagy-Britannia női válogatottját kérte fel az indulásra, amely a felkérést elfogadta.

A Golovin Vla­gyimir által irányított együttes gőzerővel készül a Főnix Arénában.

„Izgatottan vártuk már, hogy ráforduljunk erre a hétre. Az első felkészülési időszakot jó érzésekkel zártuk, úgyhogy igyekszünk ezt továbbvinni az utolsó napokban is – mondta a Németországban légióskodó jobbszélső, Faluvégi Dorottya.  – Nagyon hasznos volt a múlt heti két Európa-kupa-meccs Norvégia és Ausztria ellen. Teljesen más volt a két csata, más dolgokra világított rá, mindenből igyekszünk tanulni és levonni a konzekvenciákat. Nagyon különböző stílust képviselő ellenfelekkel találkozunk a kvalifikációs tornán, és biztos vagyok benne, hogy mindegyik válogatott az »életéért« fog küzdeni.”

A 2018-ban éppen Debrecenben junior-világbajnokságot nyerő, 26 éves kézilabdázó kiemelte, fontos, hogy minden mérkőzésen tudásuk legjavát adják, és mindenki hozzá tudjon tenni valamit a csapat teljesítményéhez; agresszívan és keményen kell védekezniük, mert mindennek ez az alapja. S hogy mit jelent a szélsőnek az olimpia?

„Mosolygok, ha meghallom ezt a szót, izgatott leszek, és vágyakozással tölt el, ha rá gondolok. Óriási lenne megtapasztalni és részt venni az olimpián, örülök, hogy itt a lehetőség kivívni a szereplést.”

A keretből kilencen – Szöllősi-Schatzl Nadine, Böde-Bíró Blanka, Márton Gréta, Klujber Katrin, Janurik Kinga, Győri-Lukács Viktória, Papp Nikoletta, Füzi-Tóvizi Petra és Vámos Petra – három évvel ezelőtt is pályára léptek a koronavírus-járvány miatt zárt kapus győri kvalifikációs tornán.

„Nyilván minden selejtező más, másképp kell készülni, mások az ellenfelek – szögezte le Kuczora Csenge. – A rutin természetesen számít. Ám a keret megváltozott, a felállás is, többen vagyunk, akik még nem szerepeltek olimpiai selejtezőben, de akiknek már van tapasztalatuk ezen a téren, igyekeznek segíteni nekünk.”

A váci balátlövő a hétfői tréning előtt arról is beszélt, hogy már látják a felkészülés végét, mindenki izgatott, egymást is belehajtják a felfokozott állapotba:

„Inkább ajándékként, nem pedig teherként fogjuk fel, hogy itthon szerepelhetünk, mert tényleg nagyon sokat számít, hogy mennyien szurkolnak nekünk. Ha nem hazai pályán játszanánk, biztosan kevesebben jönnének ki, ennek motiválnia kell minket. Teljesen különböző stílusú riválisok és mérkőzések várnak ránk, nagyon kemény négy napra számítok, de összességében bizakodva állunk hozzá a tornához.”

Három teljesen különböző kézilabdakultúrát képviselő csapattal találkozunk, éppen ezért minden találkozó más szempontból lesz nehéz. Fontos lesz, hogy milyen hamar tudjuk felvenni az ellenfél ritmusát, megszokni a stílusát. Mindhárom meccsen az dönthet, mennyire tudjuk stabilizálni a védekezésünket, mennyire leszünk agresszívak, így szétszedve a rivális támadójátékát. Erre a hátsó alakzatra építve szeretnénk minél több könnyű gólt szerezni lerohanásból. Elöl minimálisra kell csökkentenünk a technikai hibák számát. Van bőven feladat, amit meg kell oldanunk, de képesek vagyunk rá, bennünk van a jó teljesítmény.
ns-vélemény – Vámos Petra, a válogatott irányítója
Kézilabda
2024.04.10. 00:04

Jöjjön a hölgyválasz! – Bobory Balázs publicisztikája

ALAPVONAL. Ha másban nem is, koncentráltságban, akaratban, lelkesedésben, harci kedvben senki sem lehet jobb nálunk, s a hazai környezetnek megint segítőnek, nem nyomasztónak és tehernek kell lennie a magyar női kézilabda-válogatott számára, talán sohasem visszatérő lehetőség, hogy mindkét válogatottunknak itthon vívhatta, vívhatja ki az olimpiai szereplés jogát.

 

A NŐI VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Böde-Bíró Blanka, Janurik Kinga (mindkettő FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvári KC)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya (SG BBM Bietigheim – Németország), Győri-Lukács Viktória (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Papp Nikoletta (Gloria Buzau – Románia)
Irányítók: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Moyra-Budaörs), Simon Petra (FTC), Vámos Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: Bordás Réka (Vác), Füzi-Tóvizi Petra (DVSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Juhász Gréta (Kisvárda Master Godd SE), Kácsor Gréta (DVSC), Kuczora Csenge (Vác)
Balszélsők: Márton Gréta (FTC), Szöllősi-Schatzl Nadine (Győr)

OLIMPIAI SELEJTEZŐ, NŐK
1. TORNA (Debrecen, Főnix Aréna) 
Április 11., csütörtök
13.30: Kapunyitás
15.30: Magyarország–Nagy-Britannia
18.00: Svédország–Japán

Április 12., péntek
16.00: Kapunyitás
18.00: Svédország–Magyarország
20.30: Japán–Nagy-Britannia

Április 14., vasárnap
14.45: Kapunyitás
16.45: Nagy-Britannia–Svédország
19.15: Magyarország–Japán

2. torna (Torrevieja, Spanyolország): Hollandia, Csehország, Argentína, Spanyolország.
3. torna (Neu-Ulm, Németország): Németország, Montenegró, Szlovénia, Paraguay. 
A csoportok első két helyezettje kijut a nyári, párizsi ötkarikás játékokra.
 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik