Férfi kézi: elbúcsúzott az olimpia után visszavonuló legendájától a Szeged

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.04.05. 11:35
Joan Canellas nyáron befejezi a pályafutását (Fotó: Török Attila, archív)
A nyári olimpia után befejezi pályafutását az OTP Bank-Pick Szegedben három évet töltő, magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes spanyol irányító-átlövő, Joan Canellas, akitől a Tisza-partiak is érzelmes búcsút vettek.

A pályafutását a Granollersnél kezdő Canellas első felnőttidényében, a 2004–2005-ös kiírásban EHF-kupát nyert, tehetségére pedig hamar felfigyelt a spanyol sztárcsapat, a Barcelona, melyet 2008-ig erősített, ahonnan egy évre visszatért a Granollersbe, hogy aztán négy évig erősítse a Ciudad Realt és jogutódját, az Atlético Madridot. Mivel 2014-ben pénzügyi nehézségek miatt megszűnt a fővárosi csapat, Canellasnak új klubot kellett keresnie, s ekkor állt légiósnak.

Az irányítóként és átlövőként is bevethető kézilabdázó egy évig erősítette a Hamburgot, majd kettőig a Kielt, de 2016-ban megint országot váltott és az északmacedón Vardar Szkopje játékosa lett, mellyel megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Canellas 2018-ban igazolt Szegedre, melyet három évig erősített, s Magyar Kupát és magyar bajnokságot nyert a Tisza-partiakkal, de 2021-ben távozott és megint új országban, Svájcban próbálta ki magát a Kadetten Schaffhausennél.

A csapat azonban kedden a német Füchse Berlin ellen búcsúzott az Európa-ligától, Canellas pedig ezt követően gondolkodott el azon, hogy pályafutása utolsó nemzetközi kupamérkőzését játszotta.

„A keddi meccs végén – melyen a Füchse Berlin kiejtett minket az Európa-ligából – jöttem rá, hogy nagy valószínűséggel ez volt az utolsó meccsem az európai porondon. Ezért írom ezeket a köszönősorokat az európai szövetségnek és a sorozatok szervezőinek. A szavaim által keltett zűrzavar miatt szeretném közölni, hogy az a szándékom, hogy a nyár után befejezem a pályafutásomat. Hosszas töprengés után úgy gondolom, itt az ideje a búcsúnak – de a sport világában bármi megtörténhet” – fogalmazott Instagram-oldalán közzétett búcsújában Joan Canellas, akitől magyar klubja is érzelmes búcsút vett.

„Egy biztos, hogy nem felejtjük a Magyar Kupa-győzelmet, a magyar bajnoki címet, amit veled ünnepelhettünk közösen. Legenda lettél Szegeden is. A szívünkben örökre ott marad a Paris Saint-Germain ellen aratott győzelmünk, az, hogy veled közösen mínusz hat gólról álltunk fel és nyertünk, úgy, hogy te tízszer vetted be a PSG kapuját. Csoda egy meccs volt, parádés Joan Canellas-teljesítménnyel” – írta közösségi oldalán a szegedi klub.

Canellas egyébként szép kollekciót gyűjtött össze pályafutása során: a Spanyol Kupát négyszer, a Spanyol Szuperkupát háromszor, a klubvilágbajnokságot, a spanyol bajnokságot, a SEHA-ligát és a Német Szuperkupát kétszer, a Bajnokok Ligáját, a német bajnokságot, a macedón első osztályt, a Macedón Kupát, a Spanyol Kupát, a Macedón Szuperkupát, a Magyar Kupát és a magyar NB I-et egyszer nyerte meg, míg a spanyol válogatottal 2013-ban világbajnok, 2011-ben vb-3., 2018-ban Eb-győztes, 2016-ban ezüstérmes, 2014-ben pedig bronzérmes lett, utóbbi tornán viszont a gólkirályi címet is kiérdemelte 50 találattal.

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Ha ez volt az utolsó BL-meccse, igazán parádésra sikerült Mikler búcsúja – videó

Kézilabda
2026.10.30. 09:50

A talán utolsó BL-mérkőzésén játszó Mikler 20 védéssel járult hozzá a Szeged győzelméhez

Kézilabda
2026.10.29. 20:17

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

„Az építkezés türelmet, bizalmat és bátorítást igényel” – a Szeged közleményt adott ki a BL-kiesés után

Kézilabda
2026.10.24. 10:56