Férfi kézi BL: egygólos előnnyel utazhat Magdeburgba a Kielce, simán nyert a Montpellier

M. B.M. B.
2024.04.24. 20:53
Nagy csatában nyert a Kielce (Fotó: Imago Images)
A Kielce hazai pályán nyert 27–26-ra a Magdeburg ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, míg a Montpellier nagy előnyt szerzett a Kiel ellen.

 

A lengyelek kezdték erősebben az első félidőt, és ugyan több ízben elhúztak három góllal, nem tudták lerázni német ellenfelüket. A Hornke, Kristjánsson páros remek napot fogott ki magdeburgi oldalon, így egygólos hazai előnnyel fordultak a csapatok. A fordulás után még közelebb került ellenfeléhez a Magdeburg, de hiába egyenlített többször is, a vezetést nem tudta megszerezni. A nyolc gólt dobó Alex Dujshebaev vezette Kielce 27–26-ra nyert. A pályán történteket egy súlyosnak tűnő sérülés árnyékolta be: a meccs hajrájában Michal Olejniczak egy ütközés után térdsérülést szenvedett, s hordágyon kellett levinni a pályáról. Folytatás egy hét múlva Magdeburgban, ahol kiélezett összecsapás várható.

A késő esti meccs elején még a Kiel vezetett Franciaországban, de a Montpellier hamar összekapta magát, és a szünetben már négy góllal vezetett. A fejenként hét-hét gólt szerző Lenne, Pellas páros vezette francia csapat a második félidőben felőrölte a vendégeket, s megnyugtató, kilencgólos előnnyel utazhat a németországi visszavágóra.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Kielce (lengyel)–Magdeburg (német) 27–26 (14–13)
Montpellier (francia)–Kiel (német) 39–30 (20–16)

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
5 órája

A Veszprém heroikus küzdelemben egygólos előnyt szerzett a Füchse Berlin ellen

Kézilabda
8 órája

Férfi kézilabda BL: sztárparádé és döntetlen a portugál–dán csatán

Kézilabda
2026.04.29. 22:20

A második félidőben sok volt a hiba, kevés esélye maradt a Szegednek a negyeddöntő visszavágójára

Kézilabda
2026.04.29. 20:23

A Szeged egyetlen irányítóval vághat neki a címvédő elleni csatának a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.04.29. 10:34

Bejött a Veszprém receptje: lehengerlő első meccs után taktikus visszavágó

Kézilabda
2026.04.11. 12:09

Formaidőzítés – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.04.10. 23:17

Férfi kézi BL: megvan, mikor játsszák a Veszprém negyeddöntőit

Kézilabda
2026.04.10. 17:20
Ezek is érdekelhetik