Éles Benedek sokkal rosszabb gyógyulási időszakra számított

V. SZ.V. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.03.07. 10:22
Éles Benedek gyógyulása gyorsabban halad, mint várta (Fotó: GWD Minden)
Tavaly novemberben szenvedett súlyos térdsérülést Éles Benedek, a német másodosztályú GWD Minden kézilabdacsapatának magyar irányítója, de ez az idény nemcsak neki, hanem csapatának is kiesik.

Éppen itthon tartózkodik Éles Benedek, a német másodosztályú GWD Minden magyar irányítója, aki még novemberben szenvedett súlyos térdsérülést, elszakadt a keresztszalagja. Dr. Erdélyi Gábor, a válogatott vezető orvosa végezte el a beavatkozást, a játékos felépülése pedig gyorsabban halad, mint gondolta.

„Nem voltam felkészülve rá, ami történt, mert jó fizikai állapotban éreztem magam, és újra jól ment a játék – mondta lapunknak Éles. – December hatodikán már meg is műtöttek itthon, kint vagy négy hetet kellett volna várni rá. Az első két héten nagyon fájt a térdem, alig tudtam aludni, de jól reagált a lábam, a mankót egy hét után elhagytam, összességében sokkal rosszabbra számítottam. Egy hétig voltam fekvőbeteg, másfél héttel a műtét után már elkezdtem a gyógytornát.”

A 24 éves kézilabdázó jelenleg konditermi és lábedzéseket végez, labdát két hónap múlva vehet a kezébe, a csapattal pedig augusztustól már együtt kezdheti a felkészülést a következő idényre. Nagyjából havonta jár haza orvosi kontrollra, ezúttal hidroterápia is segítette a regenerációját, és most jön a három hónapos állapotfelmérés is.

„Az érkezésem utáni első hónap nem sikerült rosszul az új klubomban, rendre jól szálltam be a játékba, ha pályára küldtek. Voltam a hét és a hónap irányítója is, amire lelkileg is szükségem volt, mert hozzá kellett szoknom, hogy tizenöt perceket játszom és a posztomon nem én vagyok a főszereplő” – fogalmazott Éles Benedek, akinek a következő idényt már a Melsungenben kezdő tunéziai válogatott Mohamed Darmul a poszttársa.

A Bundesligából kieső GWD Mindennek eddig nem jöttek az eredmények, sérülések és a januári edzőcsere miatt nem akar összeállni a csapat; december óta volt egy nyolcmeccses vereségsorozata, amelyet megtörve a múlt héten a TuSEM Essen ellen sikerült először nyernie (31–25). A tabella 16. helyén állva egyelőre inkább a kiesés elkerüléséért küzd, semmint az élvonalbeli visszajutásért, ahogy tervezte.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
5 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik