Női kézilabda: Juhász Gréta sok játéklehetőségben reménykedik Vácon

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.02.08. 10:22
Juhász Gréta (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A válogatott Juhász Gréta sok játéklehetőségben reménykedik a női kézilabda NB I-ben szereplő Praktiker-Vácnál, ahova idén nyáron igazol majd Kisvárdáról.

A 22 éves balátlövő az M4 Sportnak nyilatkozva elmondta, hogy a váciak már tavaly is megkeresték, a csapat pedig mindig szimpatikus volt számára és sok játékost ismer a jelenlegi keretből.

„Az is mellette szólt, hogy nagyon tetszettek a szakmai stáb által felvázolt tervek. Mindig is fiatal, lendületes csapat volt a Vác, amely ott van a tabella elején” – nyilatkozta Juhász Gréta.

Hozzáfűzte, a saját fejlődése szempontjából nagy lépés lesz, hiszen lehetséges, hogy a nemzetközi kupaporondra is kiléphet új együttesével.

„Stabil teljesítményt szeretnék nyújtani, és remélhetőleg bőven fogok játéklehetőséget kapni” – mondta Juhász.

A junior Európa-bajnok és junior-világbajnoki ezüstérmes balátlövő tavaly áprilisban az Izland elleni világbajnoki selejtezőn mutatkozott be a felnőttválogatottban, amelyben eddig 12-szer szerepelt, és ott volt a decemberi világbajnokságon is. A nemzeti csapat április 11. és 14. között a debreceni Főnix Arénában Svédország, Japán és Kamerun társaságában olimpiai selejtezőt játszik, a párizsi ötkarikás játékokra az első két helyezett jut ki.

Juhász szerint kedvező csoportba kerültek, hiszen a svédekkel a közelmúltban már találkoztak, és voltak időszakok, amikor pariban voltak velük, ezeket a szakaszokat kell meghosszabbítaniuk.

„A japánok eléggé kétarcúak, meglepték az ellenfeleiket a vb-n. Izgalmas és érdekes lesz felkészülni rájuk, mert nagyon eltérő stílusban kézilabdáznak, de a hazai pálya hatalmas löketet ad számunkra” – szögezte le.

Kézilabda
2024.02.07. 14:14

Női kézi NB I: válogatott átlövőt és két BL-győztest is igazolt a Vác

Székesfehérvárról, Kisvárdáról, Balatonboglárról, Szombathelyről és az MTK-tól is érkezett erősítés Herbert Gáborékhoz.

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36