Női kézi MK: a Győr mellett már a Mosonmagyaróvár is a négy között

Vágólapra másolva!
2024.01.30. 19:37
Ott van a legjobb négy között a Mosonmagyaróvár (Fotó: Facebook/Mosonmagyróvár)
A Mosonmagyaróvár 32–24-re legyőzte a másodosztályú Esztergomot a kézilabda női Magyar Kupa negyeddöntőjében.

 

Harmadik élvonalbeli ellenfelének is okozott némi fejtörést a másodosztályú Esztergomi Vitézek csapata, de végül nem borult a papírforma, és  az idén alapítása tizedik évfordulóját ünneplő Mosonmagyaróvár jutott be – története során először – a Magyar Kupa négyes döntőjébe. 

A nyolc között ennek a két együttesnek az összecsapása tűnt a legígéretesebbnek, hiszen az Európa-liga-csoportkörös  MKC-t az az Esztergom fogadta, amely az előző két körben egyaránt NB I-es ellen[1]felet búcsúztatott: előbb az Alba Fehérvárt, majd a Budaörsöt. Érdekesség, hogy mindkét fél a sötét szerelésével készült a találkozóra, így a Lajta-partiaknak végül megkülönböztető mezben kellett játszaniuk a királyvárosban. 

NB I B-s csapat egyébként legutóbb a 2008–2009-es évadban végzett a legjobb négyben (akkor az Újbuda jutott el odáig), s habár az első  negyedórában kifejezetten jól játszott és  sok borsot tört ellenfele orra alá Elek Gábor együttese, a második félidőben kinyílt az olló, és végül magabiztos győzelemmel jutott tovább az Óvár.

KÉZILABDA
MAGYAR KUPA 
NŐK, 5. FORDULÓ (a négy közé jutásért)
Esztergomi Vitézek (NB I/B)–Motherson Mosonmagyaróvári KC 24–32 (11–15)
Ld: Takács 9, ill. Schatzl 6, Ivancok, ALbek 5-5

TOVÁBBI PROGRAM
Szerdán játsszák
17.00: Dunaújvárosi KKA–DVSC Schaeffler
18.00: FTC-Rail Cargo Hungaria–MTK Budapest
Hétfőn játszották
Győri Audi ETO KC–Kisvárda Master Good SE  37–19 (21–11)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik