Férfi kézi Eb: Bartucz szerint „brutálisan” jó volt a védekezésünk

VINCZE SZABOLCS (München)VINCZE SZABOLCS (München)
2024.01.15. 10:46
null
Bartucz László elégedett volt a csapat védekezésével (Fotó: Török Attila)
A kapus Bartucz László szerint „brutálisan” jól működött a magyar férfi kézilabda-válogatott védekezése vasárnap a Szerbia ellen 28–27-re megnyert Európa-bajnoki csoportmérkőzésen. Bár Bartucz az első félidőben is be-beállt néhány másodpercre a magyar kapuba, a 44. percben váltotta Palasics Kristófot, és negyedóra alatt hat lövést hárított, amivel főszerepet játszott a győzelemben.

 

– Milyen volt, amikor a negyvennegyedik percben szólt Chema Rodríguez, hogy önnek kell beállnia a kapuba?
– Arra koncentráltam, hogy lökni kell egyet a szekéren, és csak élvezni akartam a játékot, szerencsére sikerült is! „Brutális” védekezést raktak le a srácok, csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni, mindenki tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltünk és kielemeztünk.

– Bár a végére feljöttek a szerbek, kézben tartották a mérkőzést.
– Nem megszokott, hogy kijönnek teljes letámadásra a csapatok, és ezt általában nem is szokták az edzéseken gyakorolni. Ezért vesztettünk pár labdát, de néhány napja ugyanez történt az Izland elleni mérkőzésen is, csak akkor éppen a szerbek adták el a labdákat. Nem bánom, hogy most így alakult a vége, mert ebből is tudtunk tanulni, például azt, hogyan kell lemenedzselni egy ilyen hajrát.

– Szinte eksztázisban védett. Mi hozta ki ezt önből?
– Mindig próbál az ember a lehető legjobban felkészülni minden ellenfél ellen, és meg kell lennie az összhangnak a kapus és a védelem között ahhoz, hogy jó teljesítményt tudjunk nyújtani a kapuban, de a napi forma mellett volt bennem egy óriási labdaéhség is, hiszen régóta nem álltam már a válogatott kapujában, ezeknek az egyvelege jöhetett ki a szerbek elleni meccsen.

– Izland ellen is ilyen szoros meccsre számítanak?
– Nekik is kell a győzelem és a pont a továbbjutás szempontjából, mi pedig szeretnénk első helyen végezni a csoportban, és minden meccset megnyerni. Izland ellen is így fogunk fölmenni a pályára. Tekinthetünk erre az Eb-re úgy is, hogy remek felkészülés az olimpiai selejtezőre, de mi nem ezt a célt fogalmaztuk meg csapaton belül, és én nem is szeretnék ezzel foglalkozni, hanem azzal, hogy minél több meccset megnyerjünk.

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG)
2. FORDULÓ, C-CSOPORT (MÜNCHEN)
Magyarország–Szerbia28–27 (14–13)
München, 12 128 néző. V: Jorum, Kleven (norvégok)
MAGYARORSZÁG: Palasics – Krakovszki Zs. 1, Ancsin G. 1, LÉKAI 3, BÁNHIDI 9, Szita 2, Bóka 1. Csere: BARTUCZ (kapus), SIPOS A. 2, Ilic Z., MÁTHÉ 5 (2), Rosta M. 2, Bodó 1, Ligetvári, FAZEKAS G. 1. Szövetségi kapitány: Chema Rodríguez
SZERBIA: Miloszavljev – VORKAPICS 5, Orbovics 2, MARSZENICS 2, Pusica, BORZAS 4, N. Ilics 5 (4). Csere: CUPARA (kapus), Kukics 2, Pesmalbek 2, Vejin 1, Miloszavljevics 1, V. Ilics 1, Djordjics 2, Abutovics. Szövetségi kapitány: Antonio Gerona
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 11. p.: 5–7. 18. p.: 9–7. 27. p.: 13–10. 39. p.: 18–18. 47. p.: 22–18. 51. p.: 25–20. 56. p.: 25–23. Kiállítások: 8, ill. 12 perc. Hétméteresek: 3/2, ill. 4/4

Ilics: Nem tudtunk mit kezdeni a nagy beállójukkal
Chema Rodríguez: Ezekkel a srácokkal bárhova eljuthatunk

MESTERMÉRLEG
Antonio Gerona: 
– Nagyon készültünk, tisztában voltunk vele, hogy kemény meccs lesz, végül mégsem tudtuk megállítani a világ egyik legjobb beállóját, Bánhidi Bencét. Fizikailag nagyon nehéz találkozó volt, csak szenvedtünk labda nélkül. Voltak sérültjeink, emiatt is gyengébbek voltunk, sőt, sokat hibáztunk támadásban is, több esetben vérszegények voltak az átlövéseink. Csak az utolsó öt percben voltunk jobbak, ez pedig kevés volt.

A csoport másik mérkőzésén
Izland–Montenegró 31–30 (15–17)
Ld:
Magnusson 7, Vidarsson 6, ill. Borozan 5, Kaludjerovics 4, Grbovics 4

AZ ÁLLÁS
1. MAGYARORSZÁG 2 2 – – 54–51 +3 4
2. Izland 2 1 1 – 58–57 +1 3
3. Szerbia 2 – 1 1 54–55 –1 1
4. Montenegró 2 – – 2 54–57 –3 0
Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
10 órája

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
Tegnap, 10:34

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
2026.09.03. 22:35

Női röplabda Eb: a szerbek és az olaszok az elődöntőben

Röplabda
2026.09.02. 21:15