Férfi kézi Eb: a dánok legyőzték a németeket, ismét összejött az álomdöntő

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.01.26. 22:12
Fotó: Getty Images
A férfi kézilabda Európa-bajnokság elődöntőjében Dánia 29–26-ra legyőzte a házigazda Németországot, és bejutott a döntőbe, amelyben a másik meccsen diadalmaskodó franciákkal játszik majd.

 

Lendületes, jó iramú első félidőt játszott a hazai csapat a legutóbbi három világbajnokságot megnyerő dánokkal.

Renars Uscins négy gólt tett hozzá a német gólterméshez az első 30 perc alatt, ami azért meglepő, mert az Eb eddigi meccsein nem igazán ment neki a játék. A kapuban Andreas Wolff 35 százalékkal védett, míg a másik oldalon az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, Niklas Landin csak 26 százalékot hozott össze. Így nem csoda, hogy az első félidő végén a németek meglepetésre két góllal vezettek.

A folytatásban a dánok megmutatták, miért esélyesek az aranyra ezen a tornán is.  A háló elé Landin helyére Emil Nielsen állt, és ez döntőnek bizonyult. A Barcelona 26 éves kapusa extra teljesítményt nyújtott, sokáig ötven százalék körüli hatékonysággal hárította a lövéseket (végül 42 százalékon állt meg).

A gólszerzésben egy másik Emil, Jakobsen, valamint Simon Pytlick és Mikkel Hansen jeleskedett öt-öt találattal, de további ketten jutottak el négy gólig. A támadásban és védekezésben is jelentősen feljavuló dánok két-három gólos előnyt építettek ki, és ezt masszívan tartották a meccs végéig.

A németeken a hazai közönség sem tudott segíteni, és végül Nikolaj Jacobsen együttese teljesen megérdemelt, 29–26-os győzelmet aratott.

Így tehát a vasárnapi döntőben Franciaország–Dánia mérkőzést rendeznek, míg a bronzért Svédország–Németország csata lesz.

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG (NÉMETORSZÁG, KÖLN)
ELŐDÖNTŐ
Németország–Dánia 26–29 (14–12)
Ld: Uscins 5, Knorr 4, Golla, Heymann és Dahmke 3-3, ill. E. Jakobsen, M. Hansen és Pytlick 5-5

Korábban
Franciaország–Svédország 34–30 (17–11, 27–27, 30–28) – hosszabbítás után
Ld: Descat 8, Mem 6, Remili 5, ill. Claar 9, Darj és Wanne 5-5

ELŐDÖNTŐK
 
január 26.17.45Franciaország–Svédország 34–30
január 26.20.30Németország–Dánia26–29
5. HELYÉRT 
 
január 26.15.00Magyarország–Szlovénia23–22
BRONZMÉRKŐZÉS
január 28.15.00Svédország–Németország– 
DÖNTŐ
január 28.17.45Franciaország–Dánia– 
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ (KÖLN)

AZ EURÓPA-BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
5. MAGYARORSZÁG
6. Szlovénia
7. Portugália
8. Ausztria
9. Norvégia
10. Izland
11. Horvátország
12. Hollandia
13. Spanyolország
14. Montenegró
15. Csehország
16. Lengyelország
17. Észak-Macedónia
18. Grúzia
19. Szerbia
20. Feröer
21. Svájc
22. Románia
23. Görögország
24. Bosznia-Hercegovina

 

 

Legfrissebb hírek

Hiába a szegedi Frimmel 9 gólja, a németek legyőzték Ausztriát

Kézilabda
4 órája

Bóka spanyol játékstílusra számít a lengyelektől a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
9 órája

Feröer lakosságának több mint 10 százaléka ott lesz Oslóban a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
14 órája

A sportág krémje a legmagasabb színvonalon – a férfi kézi Európa-bajnokságok története

Képes Sport
2026.01.14. 14:34

NS-erősorrend: apróságok dönthetnek siker és kudarc között a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.14. 10:16

Vajon erőt tudnak-e mutatni a balkáni válogatottak a férfi kézilabda Eb-n?

Kézilabda
2026.01.13. 14:55

Tovább írhatja a feröeri csodát a fiatal generáció a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.12. 16:05

A magyar kéziválogatott újabb győzelmet ért el Románia ellen az Eb kezdete előtt

Kézilabda
2026.01.10. 18:59
Ezek is érdekelhetik