Női kézi-vb: Mi engedtük ki a kezünkből a győzelmet – Pigniczki Krisztina

Nedelykov Tamás (Göteborg)Nedelykov Tamás (Göteborg)
Vágólapra másolva!
2023.12.05. 16:35
null
Pigniczki Krisztina (jobbra) szerint mi rontottuk el a Montenegró elleni csoportmeccsünket (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A magyar női kézilabda-válogatott a csalódást keltő, Montenegró elleni veresége után Göteborgba tette át a székhelyét, és készül a világbajnokság következő szakaszára, ahol már nem lesz egyszerű elcsípnie az egyik negyeddöntőt érő helyet. A hétfői rangadó tanulságairól Pigniczki Krisztinával beszélgettünk, nemzeti csapatunk másodedzője pedig többször is kiemelte: mi rontottuk el a mérkőzést.
GOLOVIN: TÉVÚT A KAPUSOKRÓL BESZÉLNI

Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány a MOL Csapatnak több felvetésre is reagált a hétfői meccset illetően, így szóba került Bordás Réka támadásban való kezdetése, illetve ezzel összefüggésben a beálló körüli védekezés, valamint a kapuscsere kérdése.

„Nem értek egyet azzal, hogy feladtuk volna a beállós posztot támadásban Rékával. A játékunk gyorsítása volt a cél azzal, hogy csak egyet cseréltünk, és az első félidőben Réka szépen csinálta a helyeket a betörésekhez, jól zárt el és szorította le a falat. Nem azt vártuk tőle, hogy a góljaival megnyeri nekünk a meccset” – mondta Golovin.

„Ami a beálló körüli védekezést illeti, ez komplex kérdés. A taktikánk nem az volt, hogy a két hármas védőnk egy az egyben megállítja az ellenfél beállóját, az volt a célunk, hogy a kettes védők belépnek a passzsávokba, és nem engedik eljutni a labdát a beállónak. A szurkoló könnyen elítéli a hármas védőket, ha sok gólt lő az ellenfél a vonalról, de a mi esetünkben a beállóból érkező gólok nagy részéért nem ők voltak a hibásak” – tette hozzá a kapitány, aki szerint a kapus ügye már jóval nehezebb kérdés, hiszen Böde-Bíró Blanka az első félidőben kiválóan védett, sőt a második elején is akadtak el benne lövések, ráadásul az FTC kapusa a csapat legfontosabb vezére, ezért a lehívása igen kockázatos döntés, amit Tatai Péter kapusedzővel közösen beszélnek meg.

„Szerintem tévút a kapusokról beszélni egy ilyen meccs után. Blani megoldotta a feladatát a második félidőben is, a legtöbb gólt a vonalról kapta, azért csak nem lehet elővenni, hogy hat méterről nem védett többet. A kapuskérdés egyébként is olyan, hogy csak utólag lehet okos az ember, hiszen előfordulhat, hogy ha beáll Szemerey, és elakad benne egy ziccer, elkapja a fonalat. De erre pont úgy nincs garancia, mint arra, hogy Blani nem kezd el ziccereket fogni a végén.”

A helsingborgi csoportból továbbjutó három válogatott közösen, ugyanazzal a délelőtti vonattal utazott tovább Göteborgba, ahol csütörtökön rajtol a középdöntő. A csapatok hangulata híven tükrözte a hétfői eredményeket: a maximális négy pontot magukkal vivő montenegróiak nevetgélve, viccelődve várták a szerelvény érkezését a peronnál, mellettük részben papucsban, Bob Marleyt hallgatva gyülekeztek a történetük első továbbjutásának örülő kameruniak, míg a mieink inkább csendben, gondolataikba merülve vagy egymással beszélgetve ütötték el az időt.

„Nem ma vagyunk a legkipihentebbek...” – jegyezte meg nagy sóhaj kíséretében a nem egészen kétórás vonatút elején Pigniczki Krisztina, a magyar válogatott másodedzője, miközben pár sorral odébb Golovin Vlagyimir már a szenegáliak játékát videózta.

„Érezzük a súlyát annak, hogy milyen lehetőséget engedtünk ki a kezünkből – folytatta. – Biztos vagyok benne, hogy mindenki kiértékeli a saját teljesítményét, és hogy miért nem úgy sikerült a meccs, ahogy előzetesen elterveztük. Hétfő este igyekeztünk annyiból lezárni a történteket, hogy a szakmai stábbal átnéztük a legfontosabb tanulságokat, és hogy min kell változtatnunk a folytatásban. A csapat külön megbeszélést tartott, a vereség természetesen nyomot hagyott a lányokban. A következő ellenfélre való felkészülés megkezdése előtt ki kell elemezni a Montenegró ellen látottakat, mert mi engedtük ki a kezünkből a győzelmet, közel sem egy megnyerhetetlen mérkőzésen maradtunk alul.”

A korábbi 157-szeres válogatott irányító szerint míg az első félidőben látszott, hogy nagyon akarjuk a sikert és elvettük Montenegró kedvét, a második játékrészben ez teljesen megfordult, a kihagyott helyzetek rányomták a bélyegét a védekezésünkre, és már nem tudtunk hátul sem kompenzálni. Pigniczki hozzátette, a játékunk megvolt a második félidő elején is, jöttek a helyzetek, csak nem tudunk belőle gólt lőni. Tudtuk, hogy nem fogják feladni, bármekkora hátrányban is küzdeni fognak, de még egyszer mondom, mi mutattuk meg nekik a második félidőben, hogy van keresnivalójuk. Kár, hogy felébresztettük az alvó oroszlánt. Mi rontottuk el ezzel a mérkőzést, senki más.”

Nem lehetett nem észrevenni a két kispad energiaszintje közötti különbséget, illusztrálásképpen elég megnézni az IHF videóját Bojana Popovicsről, a montenegrói kapitány a sportszerűség határát súrolva, szinte önkívületben örült az egyik góljuknak.


„Ha máshonnan nem, a Buducsnosztból mindenki jól ismerhette ezt a balkáni mentalitást, de a válogatottjukkal is már többször találkoztunk. Nem lepett meg minket a fanatizmusuk, mi más típusúak vagyunk, máshogy fejezzük ki az érzéseinket, nem érdemes összevetni a kettőt. Ami sajnálatos, hogy a hátrányba kerülést tragédiának éltük meg, és nem tudtunk ezen túllépni. Kevés sikerélményünk volt a második félidőben, nem tudtunk miből táplálkozni, míg az elsőben mindig volt egy jó védekezés, labdaszerzés vagy kapusvédés. A folytatásban már nem volt mihez nyúlni, nem volt, ami működött volna” – reagált a magyar válogatott másodedzője.

Pigniczki hangsúlyozta, a szünetben külön felhívták a játékosok figyelmét a második félidő első tíz percének fontosságára, ehhez képest nem becsültük meg eléggé a labdákat, és Marta Batinoviccsal szemben sem volt megfelelő a koncentráció a ziccerhelyzetekben.

„Ha belőjük a ziccereket a szünet után, továbbra is nekik kellett volna kapaszkodniuk, és egyből más lélektani helyzetben találták volna magukat. Így viszont a maguk javára tudták fordítani a hibáinkat, gyorsan lefaragtak az előnyünkből, majd átvették a vezetést. Szétesett a védekezésünk is, az ütközésekben, kilépésekben bizonytalanná váltunk, fejvesztve próbáltunk mindenhez nyúlni, de rossz döntéseket hoztunk. Ennek biztos vannak mentális okai, amit a montenegróiak maximálisan kihasználtak.”

Hozzátette, minden világversenyen elkövetünk egy ilyen bakit, amivel megnehezítjük a helyzetünket. A hibákat gyorsan korrigálni kell, mert a középdöntőben is vár ránk egy hasonló felfogású csapat Horvátország jóvoltából.

A horvátok ugyanúgy fenik ránk a fogukat, sőt, mivel a felkészülés során megverték Montenegrót, úgy is tűnhet számunkra, mi vagyunk a leggyengébbek ebből a hármasból. Hiszem, hogy mindenki úgy oda fogja tenni magát, hogy nem löknek még mélyebbre minket” – jegyezte meg Pigniczki, aki éppen 20 éve volt tagja a vb-ezüstérmes csapatunknak.

„Mi is voltunk kilenc meccsből egy vereséggel vébéötödikek. Zágrábban a németektől kikaptunk a csoportban, és úgy jutottunk el aztán a döntőig. Most sincs minden veszve, bár kétségtelenül nehezebbé vált az utunk. Akkor annyiból volt más a helyzetünk, hogy a rutinosabb játékosok voltak többségben a keretben, és hozzájuk jöttek a fiatalabbak, az újoncok. Most a fiatalabb generáció tagjai vannak nagyobb számban, akik még egyáltalán nem vagy kevés hasonló hőfokú meccset játszanak az idény során. Többen vannak, akik első felnőttvilágversenyükön vagy vébéjükön vesznek részt, kellő tapasztalat nélkül nehéz egyből húzóemberré válni. A rutin biztos hiányzik, ez nem kifogás, ez az igazság. Ezzel együtt nem hiszem, hogy bárki jobb keretet össze tudna állítani, ők a mi játékosaink, belőlük szeretnénk a legtöbbet kihozni. Vannak páran, akiktől több kell, szerintem az érintettek is tudják, és hiszem, hogy a hátralevő meccseinken megmutatják, mire képesek, és miért nekik szavaztunk bizalmat.

A magyar csapat a Montenegró elleni vereségével két pontot vitt tovább magával a középdöntőbe, ahol csütörtökön az A-csoport harmadik helyezettje ellen kezd. A biztos olimpiai selejtezős helyhez a negyeddöntőbe kellene jutni, márpedig Montenegrót már nem lesz egyszerű visszaelőznünk.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG (DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
CSOPORTKÖR , 3.FORDULÓ

B-CSOPORT (HELSINGBORG)
MONTENEGRÓ–MAGYARORSZÁG 24–18 (7–10)
Helsingborg, 1056 néző. V: Hansen, Madsen (dánok)
MONTENEGRÓ: BATINOVICS – N. Bulatovics, Ivanovics, BRNOVICS 7, A. Popovics, Deszpotovics, MUGOSA 8 (5). Csere: Rajcsics (kapus), GRBICS 4, Godecs, Pletikoszics 4, Pavicsevics 1, Malovics, Nada Csorovics, B. Klikovac, Natasa Csorovics. Szövetségi kapitány: Bojana Popovics
MAGYARORSZÁG: Böde-Bíró – Győri-Lukács 3, Klujber 2 (1), Vámos P. 3, Bordás, Kuczora 1, Szöllősi-Schatzl 1. Csere: Szemerey (kapus), Papp N. 3, Simon P. 2, Pásztor N. 1, Füzi-Tóvizi, Debreczeni-Klivinyi, Töpfner, Márton G., Juhász G. 2. Szövetségi kapitány: Golovin Vlagyimir
Az eredmény alakulása. 8. perc: 3–1. 12. p.: 3–3. 14. p.: 4–3. 18. p.: 4–6. 24. p.: 6–7. 40. p.: 14–11. 49. p.: 16–14. 53. p.: 19–14. 55. p.: 21–17
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 1/1
MESTERMÉRLEG
Bojana Popovics:
– Az első félidőben is jók voltunk, de tudtuk, ha a védelmünk kemény marad, az eredmény is meglesz. Ehhez kellettek Marta Batinovics védései és az okos támadásaink is.

A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Montenegró 3 3 90–55 +35 6
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 92–56 +36 4
3. Kamerun 3 1 2 57–87 –30 2
4. Paraguay 3 3 61–102 –41 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik