Női kézi: Örömömben ki tudtam volna futni a csarnokból – Debreczeni-Klivinyi Kinga

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2023.12.12. 16:48
Kedd délben hazaérkezett az olimpiai selejtezőt kivívó magyar női kézilabda-válogatott a világbajnokságról. A horvátok elleni, hősies győzelem másnapján Debreczeni-Klivinyi Kinga többek között élete talán egyik legfontosabb góljáról beszélt az NSO Tv-nek, míg Márton Gréta elárulta, mekkora volt az ünneplés a céljuk elérése után. 

„Ilyen gólt még sosem lőttem, ami olimpiai selejtezőt ér. Most, hogy így meg lett említve, el is érzékenyültem, nagyon fontos volt számomra. Csináltam egy passzcselt, elugrott előlem a védő, megnyílt a fal, ott nem gondolkodtam, hogy gólt kell-e lőni vagy hány perc van még vissza. Pont mondtam Blaninak a repülőgépen, hogy örömömben ki tudtam volna futni a csarnokból. Elmondhatatlan érzés volt” – idézte fel a horvátok elleni 23–22-es győzelmet, s azzal együtt olimpiai selejtezős helyet érő gólját Debreczeni-Klivinyi Kinga.

Videónkban az is szóba kerül, hogy milyen párhuzam vonható női kézilabdázóink és a labdarúgó-válogatottunk között, s mi lett a sláger a csapat körében az esti ünneplés alatt. Utóbbiról Márton Grétaelárulta, megadták a módját, ki kellett ereszteniük a gőzt. Emelett természetesen az olimpiai selejtezős esélyeket is latolgatjuk.

NŐI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG(DÁNIA, NORVÉGIA, SVÉDORSZÁG)
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. FORDULÓ

I. CSOPORT (Göteborg)
MAGYARORSZÁG–HORVÁTORSZÁG 23–22(8–11)
Göteborg, 3449 néző. Vezette: M. Garcia, Paolantoni (argentinok)
MAGYARORSZÁG:BÖDE-BÍRÓ – GYŐRI-LUKÁCS 5, KLUJBER 9 (7), Papp N., Bordás, Kuczora, Márton G.Csere:Bukovszky (kapus), Vámos P. 1, Füzi-Tóvizi, DEBRECZENI-KLIVINYI 3, Albek 2, Szöllősi-Schatzl 1, Pásztor N., SIMON P. 2.Szövetségi kapitány:Golovin Vlagyimir
HORVÁTORSZÁG:Pijevic – Zadravec 2, MILOSAVLJEVIC 8 (7), Blazevic 2 (1), JEZIC 4, Micijevic 4, Simara. Csere:Besen (kapus), Senvald, Barisic 2, Posavec, D. Kalaus.Szövetségi kapitány:Ivica Obrvan
Az eredmény alakulása.3. perc: 1–2. 10. p.: 2–5. 21. p.: 6–9. 27. p.: 7–11. 39. p.: 11–17. 45. p.: 13–19. 48. p.: 17–19. 54. p.: 18–22.
Kiállítások:8, ill. 6 perc.

Hétméteresek:8/7, ill. 10/8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik