Sipos Adrián: Ezzel a csapattal otthon is harcban lennénk a bajnoki dobogóért

LUTER MÁRKLUTER MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.10.04. 09:08
null
Sipos Adrián (Fotó: Imago Images)
Fantasztikusan kezdte az idényt a német Melsungen csapatában Sipos Adrián, aki a Bundesliga első hét fordulójában tizennégyszer vette be az ellenfél kapuját. A 33 esztendős magyar válogatott beálló úgy véli, együttesével a magyar bajnokságban is odaérne a dobogóra.

–Hogy sikerült beilleszkednie a melsungeni klub mindennapjaiba?
–Úgy érzem, hogy teljes mértékben sikerült beilleszkednem mind a pályán, mind azon kívül, és teljesen felszabadultan játszom a meccseken – kezdte Sipos Adrián. – Kimondható, hogy repülőrajttal kezdtük a Bundesliga 2023–2024-es idényét, valósággal szárnyalunk, ezt mutatja a bajnoki címvédő Kiel elleni ötgólos idegenbeli győzelmünk is.

–Százszázalékos mérleggel, hétből hét győzelemmel kezdtek a világ legerősebb bajnokságában. Mi áll az álomszerű rajt hátterében, milyen a hangulat az öltözőben?
–Rossz még nem történt velünk ebben az idényben, hiszen minden meccsen kiválóan ment a játék, több meglepően nagy különbségű győzelmet is arattunk. Folytatni kell a jó sorozatot, a következő mérkőzéseken is így kell koncentrálnunk – így a szombat esti, Bergischer HC elleni idegenbeli bajnokin is –, már csak azért is, hogy az a fantasztikus hangulat, ami a klubnál tapasztalható, megmaradjon. Bízom benne, hogy továbbra is hasonlóan sikeresek leszünk, mint eddig, és újabb győzelmekkel örvendeztetjük meg lelkes szurkolóinkat.

–Hogy áll a német nyelvvel?
–A Melsungenben a kommunikáció a sok légiós miatt angolul zajlik, így sajnos nem tudom fejleszteni a német nyelvtudásomat. Amikor csak tehetem, járok magántanárhoz, szerencsére egyre többet értek németül.

–Milyen a város, mit érdemes tudni Melsungenről?
–Hessen tartományban található, itt is lakunk ebben a hangulatos, tizenötezres német kisvárosban, itt vannak az edzéseink, azonban a mérkőzéseinket a tőlünk körülbelül negyedórára lévő, kétszázezres Kasselben játsszuk. Az elmúlt hétvégén kiruccantunk a kasseli domboldalon található monumentális Herkules-emlékműhöz.

–Köztudott, hogy Roberto Garcia Parrondo miatt érkezett a Bundesligába. Mennyire igazolta a várakozásait a spanyol vezetőedző munkája?
–Így van, valóban miatta igazoltam ide, bár voltak ajánlataim otthonról is. Szerencsére minden úgy alakult, ahogy reméltem, nagyon jól érzem magam Melsungenben a spanyol mester keze alatt. Bízik bennem, ami meg is látszik a teljesítményemen, sokkal felszabadultabban kézilabdázom, mint korábban. Parrondónak hasonló taktikai elképzelései vannak, mint a válogatottnál Chema Rodrígueznek, így könnyen megértjük egymást.

–Milyen célokkal vágtak neki az idénynek?
–A korábbiakhoz hasonlóan ebben az évadban is az a cél, hogy kijussunk a nemzetközi kupaporondra, illetve az előző idényben elért kilencedik helyhez képest előrébb lépjünk a német bajnokságban, amire szerintem megvan a reális esélyünk. Nem szabad elhamarkodott kijelentéseket tenni a kitűnő idénykezdés után, mert nagyon messze még a bajnokság vége, de a lényeg, hogy jól megy a közös munka, és szerencsére nincsenek sérültjeink.

–Az előző két idényt Veszprémben töltötte. Miben különbözik a Bundesliga a magyar bajnokságtól?
–Sokkal erősebb és kiegyensúlyozottabb pontvadászat a német, több a csapat, és bárki képes meglepetést szerezni. Nagyon sok a válogatott szintű játékos, ami garantálja a magas színvonalat. Azt mondanám, hogy a Melsungennel otthon biztosan harcban lennénk a dobogóért, és ki-ki mérkőzéseket játszanánk a Veszprémmel és a Szegeddel is. Minden Bundesliga-csapat ellen – kivétel nélkül – fegyelmezetten és koncentráltan kell játszanunk, ha győzni akarunk.

–Az elmúlt napokban Chema Rodriguez Telkibe hívta edzőtáborba a Magyarországon kézilabdázó játékosokat. November elején – nem egészen huszonnégy órán belül – Szegeden és Békéscsabán is felkészülési mérkőzést játszik a válogatott, mindkét összecsapáson Lengyelország lesz az ellenfél. Számíthat önre a szövetségi kapitány?
–Még nem kaptuk meg a hivatalos kikérőket, de minden bizonnyal a válogatott rendelkezésére állhatok, és október végén hazautazhatok a januári németországi Európa-bajnokságot megelőző fontos felkészülési mérkőzésekre.

–Hiányzik Magyarország?
–Nagyon jól érzem magam itt, egyelőre nincs honvágyam, rengeteg a teendőm. Ettől függetlenül október végén nagy örömmel térek haza, találkozom a válogatott csapattársaimmal, és végre a magyaros ételeket sem kell nélkülöznöm.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik