Férfi kézi BL: remek második félidővel nyert Párizsban a Kiel

Vágólapra másolva!
2023.10.26. 22:55
null
Harald Reinkind vezérletével nyert Párizsban a Kiel (Fotó: Getty Images)
Remek második félidei játékával győzött 34–28-ra a Máthé Dominikot foglalkoztató Paris Saint-Germain vendégeként a német sztárcsapat, a THW Kiel a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-csoportjának 6. fordulójában, míg a B jelű nyolcasban a lengyel Wisla Plock Fazekas Gergővel a soraiban nyert 30–25-re a szlovén Celje ellen.

Az első félidő még szoros volt az A-csoport csütörtöki rangadóján a PSG és a Kiel között, hiszen Máthé Dominik házigazda csapata még 14–13-ra vezetett, de a másodikban jobban bírták Harald Reinkindék, akik ebben a 30 percben 21-szer is bevették Jannick Green és Andreas Palicka kapuját, ennek köszönhetően viszonylag simán nyertek 34–28-ra.

A mérkőzésen a PSG magyar átlövője, Máthé Dominik három lövéssel próbálkozott és egy góllal zárt.

A B-csoportban a Fazekas Gergőt foglalkoztató lengyel Wisla Plock 5–0-ra, majd 8–1-re is ellépett a Celje elleni meccs elején, a szlovénok pedig hiába próbálkoztak, nem tudtak közel kerülni Xavi Sabaté együtteséhez, amely magabiztosan nyert 30–25-re.

A Plock magyar irányítója Fazekas Gergő három lövésből kétszer talált be.

A játéknap egyik legkiélezettebb meccsét – a Szeged Zagreb elleni győzelme mellett – a Porto és a dán GOG vívta egymással, a vendégek ugyanis hiába vezettek a szünetben hat góllal, 21–15-re, a portugálok óriási második félidőt produkáltak, 27–27-nél beérték ellenfelüket és végül 32–31-re nyertek.

FÉRFI KÉZILABDA
BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT
PSG (francia)–THW Kiel (német) 28–34

B-CSOPORT
Barca (spanyol)–Telekom Veszprém 36–41
Wisla Plock (lengyel)–RK Celje (szlovén) 30–25
FC Porto (portugál)–GOG (dán) 32–31

KORÁBBAN
A-CSOPORT

OTP Bank-Pick Szeged–PPD Zagreb (horvát) 27–26

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kiel 6 5 1 187–168 +19 10
2. PSG 6 4 2 187–180 +7 8
3. Aalborg 6 3 1 2 186–176 +10 7
4. Kielce 6 3 1 2 175–176 –1 7
5. Kolstad 6 3 3 177–166 +11 6
6. Zagreb 6 2 1 3 168–160 +8 5
7. SZEGED 6 2 1 3 173–183 –10 5
8. Peliszter 6 6 130–174 –44 0

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barca 6 5 1 211–177 +34 10
2. VESZPRÉM 6 5 1 209–186 +23 10
3. GOG 6 4 2 197–189 +8 8
4. Magdeburg 6 4 2 180–172 +8 8
5. Porto 6 3 3 183–202 –19 6
6. Montpellier 6 2 4 169–180 –11 4
7. Plock 6 1 5 154–165 –11 2
8. Celje 6 6 173–205 –32 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik