Férfi kézi: Nem volt könnyű higgadtnak maradni – Kárpáti Krisztián

Vágólapra másolva!
2023.09.12. 10:52
null
Egy kicsit Kárpáti Krisztián is megkönnyebbült az FTC elleni győztes bajnoki rangadó után (Fotó: Török Attila)
Fontos győzelmet aratott a Kárpáti Krisztián vezette OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Ferencváros otthonában, a tréner annak örült a legjobban, hogy bár csapata nem játszott igazán jól, szoros tétmeccsen tudott együtt gondolkozni és szervezetten dolgozni a sikerért.


Megoldotta első nagyobb feladatát Kárpáti Krisztián, az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának edzője, a gárda 36–34-re győzött az évről évre erősödő és kiegyensúlyozottabban játszó Ferencváros otthonában úgy, hogy kritikus pillanatban is képes volt megőrizni a hidegvérét.

„A Fradit komolyan kell vennie mindenkinek, már az előző évadban is kellemetlen pillanatokat okozott nekünk, negyvenöt percig szoros meccset játszott a Szegeddel. Ennek megfelelően kemény összecsapásra számítottunk most is, hiszen a Ferencváros kerete együtt maradt, sokat fejlődött és nemzetközi tapasztalatra tett szert – mondta a Nemzeti Sportnak Kárpáti Krisztián.De azért is tartottunk kissé a meccstől, mert betegsége miatt nem számíthattunk a védelem egyik stabil pontjára, Borut Mackovsekre, aki az utolsó pillanatban dőlt ki a még formálódó csapatunkból. A találkozó a várakozásnak megfelelően alakult, és bevallom, én is megkönnyebbültem kicsit, hogy megnyertük az első idegenbeli rangadónkat.”

A szakember szerint Mackovsek kiesésének is köszönhető, hogy 34 gólt kaptak az FTC-től, holott a felkészülés alatt egyik ellenféltől sem kaptak ennyit. Csak két edzésen gyakorolták a védekezést a szlovén balátlövő nélkül, és mivel a belső védők száma csökkent, elő kellett venniük a nyitott védekezést, néha pedig Imanol Garciandíának kellett beugrania a hármas védő pozíciójába, de egyik felállást sem tudja még százszázalékosan játszani a csapat, így lyukasabb is volt a középső védőterület a szokásosnál.

„Két nehéz időszaka volt a meccsnek, az első, amikor a jó kezdés után a Fradi fordított, nem volt könnyű négygólos hátrányban is higgadtnak maradni – fogalmazott Kárpáti. – A második félidő pedig azért, mert már mi irányítottuk a meccset, de többször is ziccert hibáztunk a remekül védő Borbély Ádám ellen. Idegőrlő volt, hogy kétgólos vezetésnél többször is adódott lehetőségünk, de sohasem tudtunk hárommal ellépni. Az egyik kulcspillanat az volt, amikor a hajrában hét a hat ellen támadtak a hazaiak, és Mario Sostaric leszedte Nagy Bence szélre menő átadását, amiből üres kapus gólt szereztünk, a másik pedig, amikor a végén egygólos vezetésnél dilemmáztam, mikor kérjem ki az utolsó időt, hogy se túl hamar, se túl későn ne legyen. Még egy perc volt hátra, amikor kikértem, tudtam, ha gólt szerzünk, megnyugodhatunk, és bejött a megbeszélt taktika. Kellett hozzá Dean Bombac jó döntése és az, hogy Sostaric hideg fejjel értékesítse a helyzetet.”

Az edző szerint mentálisan erősebbek lettek az elmúlt hetekben, már nincsenek akkora hullámvölgyek, mint a felkészülési mérkőzéseiken, ennek fontosságára nagy hangsúlyt fektetnek, és külön stáb dolgozik a játékosokkal. Úgy gondolja, a támadásuk is folyamatosabb lett, az FTC ellen úgy lőttek 36 gólt, hogy sok helyzetet elhibáztak. A védelemmel viszont nem volt elégedett, sem azzal, hogy mögötte ezúttal halványabb volt a kapusteljesítmény, legalábbis a meccs közepén, mert megemlítette, hogy Mikler Roland a meccs elején és a végén is fontos lövéseket hárított.

„Annak örültem a legjobban, hogy szoros tétmeccsen tudtunk együtt gondolkozni és kiharcolni a győzelmet. Nem játszottunk a legjobb formában, de hittünk egymásban, nem adtuk fel, és egy összeszokott csapatot győztünk le, amely a bajnoki dobogóért harcol” – tette hozzá Kárpáti Krisztián. Az OTP Bank-Pick Szeged csütörtökön a francia PSG ellen kezdi el a Bajnokok Ligája-idényt, az NB I-ben pedig a Carbonex-Komló együttesét fogadja szombaton 18 órától a Pick Arénában.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
2. FORDULÓ
FTC-GREEN VOLLECT–OTP BANK-PICK SZEGED 34–36 (17–18)

Budapest, Elek Gyula Aréna, 800 néző. Vezette: Horváth P., Marton
FTC: Győri K. – Bujdosó 1, Ónodi-Jánoskúti 2, LÉKAI 9, Debreczeni 1, NAGY BENCE 10 (5), KOVACSICS 5. Csere: BORBÉLY (kapus), J. Mikita, Prajner 1, Füzi 2, Imre B. 1, Csörgő 1, Balogh Zs. 1, Pordán. Edző: Pásztor István
SZEGED: Mikler – SOSTARIC 7 (1), Stepancic 2, Gaber 2, Bánhidi 1, Martins 1, Bombac 4. Csere: Imsgard (kapus), BODÓ 7, Jelinic 2, GARCIANDÍA 4, Kalaras 2, Szita 1, Szilágyi 1, Frimmel 2. Edző: Kárpáti Krisztián
Az eredmény alakulása. 4. perc: 1–3. 13. p.: 10–6. 20. p.: 12-11. 29. p.: 16–17. 39. p.: 22–24. 45. p.: 26–26. 51. p.: 31–30. 58. p.: 32–34
Kiállítások: 10, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/1
MESTERMÉRLEG
Pásztor István: – Speciális mérkőzés volt, néhány évvel ezelőtt nem gondoltuk volna Krisztiánnal, hogy egymás ellen meccselünk az élvonalban. Sikeresen próbáltunk egy masszív védelem ellen játszani, de sok gólt kaptunk üres kapura. Ezzel együtt szeretném, ha ezen az úton haladnánk tovább.
Kárpáti Krisztián: – Nagyon megnehezítette a Fradi a dolgunkat, végig nyílt mérkőzés volt. Védekezésben és támadásban is próbálkoztunk sok mindennel, végül egy szoros végjátékban sikerült nyerni, ami azért is értékes, mert a hazaiak kerete összeszokottabb, nekünk pedig építenünk kell a csapatot.

Az NB I állása
1. Veszprém 3 3 120–84 +36 6
2. Szeged 2 2 73–62 +11 4
3. NEKA 2 2 50–45 +5 4
4. FTC 2 1 1 70–58 +12 2
5. Dabas 2 1 1 64–60 +4 2
6. Tatabánya 2 1 1 51–50 +1 2
7. Balatonfüred 2 1 1 56–56 0 2
8. Csurgó 2 1 1 64–66 –2 2
9. Eger 2 1 1 52–60 –8 2
10. Budakalász 2 1 1 46–58 –12 2
11. Gyöngyös 3 1 2 91–113 –22 2
12. Komló 2 2 42–45 –3 0
13. Veszprémi KKFT 2 2 54–63 –9 0
14. PLER 2 2 46–59 –13 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik