Sportrádió: Mire a gyerekek eljutnak a valódi munkáig, már kiégnek – Sugár Tímea

R. Gy.R. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.08.11. 14:14
null
Tóth Tímea (balra) és Sugár Tímea (jobbra) volt a Sportrádió vendége
A Sportreggel vendége az Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes és bronzérmes korábbi kézilabdakapus, Sugár Tímea volt. „Susut” egykori csapattársa, a szintén világbajnoki ezüstérmes és bronzérmes Tóth Tímea kérdezte.

 

Sugár Tímea 13 évesen már kapuban állt, a testnevelő tanárja szúrta ki a tehetségét focizás közben. 1999-ben (21 évesen) igazolt a Ferencvároshoz, ahol eleinte szinte megszólalni sem mert.

„Amikor bekerül az ember ilyen sokat megélt játékosok közé, akkor a tisztelet és a megfelelési kényszer miatt szinte megszólalni sem mer. Óriási megtiszteltetés volt, és bizonyítani szerettem volna nekik, hogy jogosan kerültem a Ferencváros kapujába.”

Nem engedte meg magának, hogy gólt kapjon, és napokig tudott töprengeni azon, hogyan lehet valamit kivédeni. 175 cm-e adottság volt, és ezt valahogyan kompenzálni kellett.

„Helyből 51 centit ugrottam, gondolkodtam, játszottam velük, beleugrottam a sávokba, olyasmiket csináltam, amit nem vártak.”

Mivel kapusedzőként fiatalokkal dolgozik, jó a rálátása a korosztályra. Azt szeretné, hogy a saját képességeiből hozzák ki a gyerekek a legtöbbet.

„Igenis vannak tehetségek, csak arra kell nagyon figyelni, hogy a szülők ne tolják túl. Mi tudjuk, mit miért csináljuk, de ha hétvégén lefárasztják a gyereket, akkor szét fog esni. A szülőknek is bízniuk kell bennünk, hogy elhiggyék, az a munka, amelyet mi végzünk, jó.”

Úgy gondolja, hogy a gyerekek ne csak kézilabdázzanak. Akár egyszerre tanulhat zenét is, kosarazhat is, nem szabad mindent eldobni, hiszen a zene például segít a ritmusérzék fejlesztésében. Legyenek gyerekek, éljék a gyerekkorukat. 18-19 éves korában már lehet belőle profi, de addig tanítani, nevelni kell őket.

„Nagyon sok helyen kiégetik a gyerekeket. Például az én időmben a Debreceni Sportiskolában. Délelőtt és délután is edzettek, nem volt ellenfelük utánpótlásszinten. De felnőttkorukra egy-kettő maradt belőlük. Mire oda jutottak, hogy élvezhetnék ezt a szép sportágat, addigra már nem élvezték, és inkább valami mást választottak. A kiégés nagyon jelen van a kézilabdában. Elveszik a gyerekek gyerekkorát, és mire eljutnak a valódi munkáig, már kiégnek.”

Szóba került a magyar női kézilabda-válogatott és a közelgő világbajnokság is. Tóth Tímea elmondta, hogy nehéz feladat előtt áll a válogatott, de alázattal, küzdéssel lehet esély, hogy kijussanak az olimpiára. Sugár Tímea abban bízik, hogy nagyon jól fognak védeni a magyar kapusok.

A teljes beszélgetést ide kattintva lehet meghallgatni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik