Férfi kézi: Cupara távozott a Veszprémtől, már meg is van az utódja – hivatalos

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 17:21
null
Cupara Bukarestben folytatja (Fotó: Árvai Károly)
A Telekom Veszprém hivatalos oldalán bejelentette, hogy Vladimir Cupara távozik a klubtól, és a Dinamo Bucuresti-nél folytatja pályafutását, a pótlására spanyol kapus érkezik.

 

A 29 éves kapus tavaly decemberben 1+1 évvel meghosszabbította szerződését, de már januárban megírtuk, hogy Cupara 2024 nyarán a román Dinamo Bucuresti-hez igazol.

A Gazeta Sporturilor a múlt héten arról írt, hogy a bajnoki címvédő bukarestiek hosszas tárgyalás után megegyeztek a Telekom Veszprémmel, s Cupara már idén nyáron a román fővárosba költözik, s három évre szóló szerződést ír alá. Ez a hír most lett hivatalos.

„Szerb kapusunk tavaly decemberben bejelentett szerződéshosszabbítása ellenére a szezon végén jelezte, hogy nem szeretné megkezdeni a következő idényt a Telekom Veszprém kötelékében – írja a veszprémiek közleménye. – Ezért a klubvezetés hosszas tárgyalás után amellett döntött, hogy a játékos kérésének eleget téve elengedi a Dinamo Bukaresthez, amely kivásárolja a szerződéséből. Vladimir Cupara tehát már nem kezdi meg a felkészülést a 2023–2024-es szezonra a Telekom Veszprémmel.”

Cupara 2019-ben a lengyel Kielcétől érkezett a Veszprémhez, 174 mérkőzésen lépett pályára, és védései mellett 20 gólt is szerzett. Cupara egyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes és háromszor nyert SEHA-ligát is, míg a Bajnokok Ligájában kétszer szerepelt a négyes döntőben.

A Veszprém nem sokkal később bejelentette, hogy már meg is oldotta Cupara utódlását, és egyéves szerződést kötött Ignacio Bioscával. A 27 éves spanyol kapus szabadon igazolhatóként érkezik a Wisla Plocktól.

 

Legfrissebb hírek

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

Rodrigo Corrales az idény végén távozik Veszprémből

Kézilabda
2025.08.12. 16:35

Kis stadion, nagy feszültség és büszke csíkszeredaiak

Minden más foci
2025.07.15. 15:50

Kettővel is vezetett, de az egy ponttal is meg kellett elégednie a Csíkszeredának

Minden más foci
2025.07.14. 22:58

Hétfőn telt ház előtt játssza első élvonalbeli bajnokiját a Csíkszereda

Minden más foci
2025.07.14. 07:22

Női kézilabda: Dunaújvárosból érkezett balszélső Szombathelyre

Kézilabda
2025.07.07. 20:46
Ezek is érdekelhetik