Női kézi BL: Janurik örül, hogy pótolták a négyes döntőt Elekék pályafutásából

DOMONKOS SÁNDOR BÁLINTDOMONKOS SÁNDOR BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.06.04. 21:00
null
Janurik Kinga örül, hogy kiegészítették Elek Gábor és Szucsánszki Zita pályafutását egy BL négyes döntővel (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, 28–24-re kikapott a címvédő és ezzel sorozatban harmadik diadalát arató norvég Vipers Kristiansandtól az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligája MVM Dome-ban rendezett négyes döntőjének fináléjában. A fővárosi zöld-fehéreknél ezzel lezárult egy korszak, hiszen Elek Gábor és Szucsánszki Zita is távozik, ám Janurik Kinga boldog, hogy tudtak adni egy négyes döntős szereplést a szakembernek és a csapatkapitánynak.

 

– Azt hiszem, a metzi csoda óta az FTC-nek minden perc ajándék volt a Bajnokok Ligájában. Keserű most az ezüst, de holnapra édes lesz?
– Egyáltalán nem keserű, hiszen bejutottunk a négyes döntőbe, amely már maga volt a csoda. Ezt a hétvégét egy plusznak gondoltuk, és élveznünk kellett, úgy, hogy kiadjunk magunkból mindent és azt hiszem, ez sikerült.

– Jól kezdte a meccset a Vipers, aztán hiába zárkózott az FTC az első félidő végén, a második megint nem indult jól. Mi történt?
– Sokkal rutinosabb csapat a Vipers, amely sorozatban harmadszor hódította el ezt a trófeát, ami szerintem fantasztikus teljesítmény, kevés csapatnak sikerül ez egyhuzamban. Ők nem csak azt tudták, milyen egy döntő, hanem azt is, milyen egy final four. A legfontosabb, hogy büszkék lehetünk magunkra. Nagyon remélem, lesz még lehetőségünk eljutni idáig és akkor szeretnénk felemelni a trófeát is.

– Ezzel a mérkőzéssel lezárult egy korszak a Ferencváros életében, hiszen Elek Gábor és Szucsánszki Zita is távozik. Mikor jut el legközelebb a négyes döntőig a Ferencváros?
– Remélem, hogy jövőre. Azért dolgozunk minden egyes nap és úgy jövünk vissza a csapathoz nyáron, hogy a jövő június első hétvégéjét itt tölthessük. Nagyon boldog vagyok, hogy együtt játszhattam Szucsánszki Zitával és, hogy Elek Gábor lehetett az edzőm. Rengeteget adtak nekem és örülök, hogy a pályafutásukból hiányzó final fourt meg tudtuk adni nekik.

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA, NÉGYES DÖNTŐ (MVM Dome)
DÖNTŐ

Vipers Kristiansand (norvég)–FTC-Rail Cargo Hungaria 28–24 (14–13)
Budapest,
MVM Dome, 20 022 néző (telt ház, világrekord-beállítás). V: Prastalo, Balvan (bosnyákok)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

Albek Anna parádéjával nyert a Metz Podgoricában a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 18:33

A Győri ETO a második félidőben lerendezte a Gloria Bistritát a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 17:30

A DVSC-nek nem volt esélye a pontszerzésre az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.01.25. 15:31

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

A jó formában játszó FTC fogadja a rossz sorozatban lévő Ljubljanát a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.24. 07:33
Ezek is érdekelhetik