Kézilabda: Leimeter csapata előnyben a horvát bajnoki döntőben

Vágólapra másolva!
2023.05.10. 21:41
null
Leimeter Csaba három góllal segítette csapatát a bajnoki döntőben (Fotó: Getty Images)
Leimeter Csaba csapata, a címvédő PPD Zagreb hazai pályán 30–26-ra legyőzte az RK Nexét a horvát férfi kézilabda-bajnokság döntőjének szerdai mérkőzésén.

 

A liga honlapja szerint a válogatott jobbátlövő négy kísérletből három gólt szerzett.

A finálé állása 4–2, a fővárosiak javára, az aranyérem megszerzéséhez hat pontra van szükség. A következő összecsapásra vasárnap kerül sor.

Korsós Dorina együttese, a román Rapid Bucuresti házigazdaként 39–32-re nyert a CS Gloria 2018 Bistrita-Nasaud ellen. A válogatott balszélső ezúttal nem szerepelt a fővárosiak keretében. A Rapid ezzel a sikerrel biztosította második helyét a bajnokságban. A címvédésre már nincs esélye, a harmadik helyre pedig nem csúszhat vissza.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik