Férfi kézi: az Eger után a PLER is visszajutott az NB I-be

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.15. 12:11
null
Visszajutott az NB I-be a PLER (Fotó: PLER-Budapest/Fb)
A QHB-Eger után másodikként a PLER-Budapest jutott fel a másodosztályból a férfi kézilabda NB I-be.

Mint arról beszámoltunk, az Eger már hetekkel ezelőtt biztossá tette, hogy egy idény után visszatér a legjobbak közé, ám az automatikus feljutást érő második helyért nagy csatát vívott a PLER a Győrrel.

A budapestiek az NB I/B utolsó előtti, 29. fordulójában 28–27-es vereséget szenvedtek a már bajnok Eger vendégeként, de miután a Győr hazai pályán nem kis meglepetésre 27–22-re kikapott a Tatai AC-tól, a PLER élvonalba jutása már a záró kör előtt biztossá vált, hiszen jelenleg három pont az előnye a harmadik helyezett Rába-partiakhoz képest.

A Pestszentlőrinc-Elektromos-Rév (PLER) jogelődjeit is ideértve az NB I-ben négyszer lett aranyérmes, hatszor második és ugyancsak négyszer harmadik, a Magyar Kupában is négy alkalommal diadalmaskodott, s ötször bukta el a döntőt, emellett a Bajnokcsapatok Európa-kupájában (BEK), a Kupagyőztesek Európa-kupájában és az EHF-kupában kétszer jutott negyeddöntőig a csapat.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Pásztor István nyáron távozik a Ferencváros férfi kézilabdacsapatától

Kézilabda
2026.01.29. 11:05

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Férfi kézi: északmacedón átlövőt igazolt a Tatabánya

Kézilabda
2026.01.27. 09:52

Fiatal szerb irányítót igazolhat a One Veszprém – sajtóhír

Kézilabda
2026.01.23. 10:27

Férfi kézi: nyáron edzőt vált az ETO, a Szeged korábbi trénere érkezik

Kézilabda
2026.01.21. 11:45

Vladan Matics nyáron visszatér a szegedi kézilabdaklubhoz

Kézilabda
2026.01.21. 11:19

Férfi kézilabda NB I: kicsit lutri volt, de a Gyöngyös edzője végig hitt a csapatában

Kézilabda
2026.01.04. 20:34
Ezek is érdekelhetik