Női kézi: két-két korábbi és jelenlegi NB I-es játékos is elköszönt a szerb válogatottól

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.14. 09:43
null
Tamara Radojevics utolsó meccsét játszotta a szerb válogatottban (Fotó: Török Attila)
A szerb női kézilabda-válogatott öt játékosa is utolsó mérkőzését játszotta hazája nemzeti válogatottjában, ugyanis a törökök elleni világbajnoki selejtező visszavágóján búcsúztatták el Krisztina Liscsevicset, Jelena Lavkót, Tamara Radojevicset, Krisztina Graovacot és a csapatkapitány Jovana Sztoiljkovicsot – számolt be róla a szerb szövetség.

A szerb női kézilabda-válogatott kettős győzelemmel, 65–49-es összesítéssel kvalifikálta magát a november 30. és december 17. között Dániában, Norvégiában és Svédországban rendezendő világbajnokságra.

A törökök elleni visszavágón pedig öt játékos is utolsó mérkőzését játszotta a szerbeknél, hiszen a Vácot (2015–2016) és a Kisvárdát (2017) is erősítő Krisztina Liscsevics, a korábbi ferencvárosi (2011–2012), fehérvári (2016–2018) és érdi (2018–2020) Jelena Lavko, a Kisvárdát 2017 és 2019 között majd 2021 óta erősítő Tamara Radojevics és testvére, az idény előtt Kisvárdára igazoló kapus, Krisztina Graovac, valamint a 109-szeres válogatott Jovana Sztoiljkovics is visszavonult a válogatottól.

A Siófoki KC vezetőedzőjének, egyben a szerb női válogatott szövetségi kapitányának, a szlovén Uros Bregarnak nem lesz egyszerű dolga, hiszen három világbajnoki ezüstérmest kell pótolnia.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik