Sportrádió: Még nem tudom pontosan, mi volt a gond – Golovin

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2023.03.08. 07:27
null
Rendet kell tenni a fejekben (Fotó: Dömötör Csaba)
A magyar női kézilabda-válogatott 26–20-as vereséget szenvedett Németországtól, majd 31–29-re Lengyelországtól is kikapott felkészülési mérkőzésen. A Sportrádióban Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány és Ballai Attila, a Magyar Kézilabda-szövetség stratégiai főtanácsadója beszélgetett Szegő Tiborral.


Golovin Vlagyimir: – Ezen a két mérkőzésen nem voltunk ott fejben. Az első meccsen tizenhat, a másodikon húsz eladott labdánk volt. Pedig az Európa-bajnokságon ez volt talán az egyetlen jó mutatónk 9.1-es átlaggal meccsenként. Ez nagyon jónak számít.

G. V.: – Minden játékos mondta, hogy igen, tudjuk, hogy csapatként kell játszani, mert akkor érünk el jó eredményeket. Ezen a két meccsen pont ez hiányzott, mert inkább egyének voltak a pályán.

G. V.: – Valamikor biztosan a magyar volt a legerősebb bajnokság, nagyon komoly csapatok küzdöttek. Az Érd egymás után hatszor is bronzérmet szerzett, és meg tudta szorítani a Győrt és az FTC-t is. Ott volt a Kisvárda, a Siófok, a Fehérvár vagy a Vác is, de most már nem annyira acélos a bajnokság, a tempó is sokat lassult. Az Európa-ligában is láthattuk, hogy a gyors kézilabdát játszó csapatok nehézséget okozhatnak.

G. V.: – Áprilisban jön a világbajnoki selejtezős párharc Izland ellen. Biztos, hogy rendet kell rakni a fejekben, mert akarat nélkül nem lehet kézilabdázni. Kielemezzük a legutóbbi két meccset, látni kell a játékosoknak, hogy mit nem szabad és mit kell tenniük. Sokkal agresszívebben és motiváltabban kell kézilabdáznunk. Amikor 2021-ben a dánok ellen a vb-n tizenegy góllal kikaptunk, elengedtük az utolsó húsz percet, amikor láttuk, hogy ez meccs már nem lehet meg. Ilyet nem lehet csinálni, és ezzel nagyon sokat foglalkoztam utána. Ha végig nyomtuk volna az a találkozót, és csak öt vagy három góllal kapunk ki, akkor tudtuk volna, hogy már csak kicsit kell javítani, hogy meglegyen a döntetlen. Az Eb-n nagyon jó meccset játszottunk velük, csak nem volt meg a kellő rutinunk, hogy behúzzuk a győzelmet. Előfordult, hogy nem ment a játék, de csúsztunk-másztunk. Biztos én is hibáztam az elmúlt két meccsen, de most még nem tudom megmondani, hogy pontosan mi volt a gond.

A teljes interjút ide kattintva hallgathatja meg

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ilona, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes kézilabdázó 75 esztendős

Kézilabda
2026.01.21. 07:16

Vámos Petra örül, hogy Metzben maradhat

Kézilabda
2026.01.07. 17:20

A Győr és a magyar válogatott is a hetes bűvöletében; Vámos Petra 2025 legjobbja

Kézilabda
2025.12.28. 11:57

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Golovin Vlagyimir szerint idén elmaradt a csoda

Kézilabda
2025.12.15. 19:46

A németek másodszor vagy a norvégok ötödször? – jön a női kézi-vb döntője

Kézilabda
2025.12.14. 07:41

Bizonyosság vagy remény – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
2025.12.13. 23:08

A magyar női kézilabda-válogatott mostani vb-szereplését a 2026-os Eb fogja beárazni

Kézilabda
2025.12.13. 08:34
Ezek is érdekelhetik