Férfi kézi BL: Fazekas csapata hetesekkel jutott a nyolc közé

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.03.29. 22:58
null
A Wisla Plock bejutott a negyeddöntőbe a férfi kézi BL-ben (Fotó: Twitter/Handball Polska)
A férfi kézilabda Bajnokok Ligájában a Dinamo Bucuresti 32–31-re nyert a THW Kiel otthonában, de így is simán kiesett. A Nantes és a Wisla Plock rendes játékidőben ezúttal sem bírt egymással, a 25–25-ös döntetlent követő hetesek után a lengyel csapat ünnepelhette a továbbjutást.

 

Azok után, hogy a Kiel 41–28-ra megnyerte az odavágót Bukarestben, csak formalitásnak számított a visszavágó. A német csapat nem is tudott kellően felpörögni a második összecsapásra, így legalább szépen búcsúzott a Dinamo, amely 32–31-re nyerni tudott idegenben. Összesítésben a Kiel így is nagyon simán, 72–60-nal jutott tovább.

A másik mérkőzés már sokkal izgalmasabban alakult: a 32–32-es első találkozó után úgy nézett ki, hogy a Nantes hazai pályán kiharcolja a legjobb nyolc közé jutást, hiszen a félidőben három góllal vezetett a lengyel csapat ellen. Fazekas Gergő együttese azonban nem adta fel, a második félidőben kiegyenlített. Mivel a visszavágó 25–25-ös döntetlennel ért véget, jöhettek a hetesek: Xavier Sabaté csapata ötször talált kapuba, míg a francia együttes csak négyszer – a Wisla Plock továbbjutott.

A Kiel a PSG-vel, a Wisla Plock a Magdeburggal néz farkasszemet a legjobb nyolc között.

KÉZILABDA
FÉRFI BAJNOKOK LIGÁJA
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ
THW Kiel (német)–Dinamo Bucuresti (román) 31–32
Továbbjutott: a Kiel, 72–60-as összesítéssel
Nantes (francia)–Wisla Plock (lengyel) 25–25 – hetesekkel 4–5
Továbbjutott: a Wisla Plock, 62–61-es összesítéssel
MÁRCIUS 30., CSÜTÖRTÖK
18.45:
Telekom Veszprém–OTP Bank-Pick Szeged (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
20.45: GOG (dán)–Aalborg (dán) (Tv: Sport1)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSAI
Kielce (lengyel)–Telekom Veszprém/OTP Bank-Pick Szeged
Barca (spanyol)–GOG (dán)/Aalborg (dán)
Magdeburg (német)–Wisla Plock (lengyel)
PSG (francia)–THW Kiel (német)

Legfrissebb hírek

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

Férfi kézi: bejelentette a szerb irányító érkezését a Veszprém

Kézilabda
2026.01.30. 16:37

Férfi kézi Eb: Javier Sabaté szerint Fazekas Gergő a magyar válogatott vezére

Kézilabda
2026.01.26. 09:19

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Chema Rodríguez: Úgy harcoltunk, mint az oroszlánok

Kézilabda
2026.01.20. 23:05

Fazekas Gergő: Ha Bartucz Laci továbbra is így véd, akkor nem lesz baj

Kézilabda
2026.01.19. 07:32

Bartucz László az Eb előtt: Nem gondolkodunk helyezésben, a lengyelek elleni meccs a fontos

Kézilabda
2026.01.10. 07:35

Vámos Petra és Fazekas Gergő az év legjobb magyar kézilabdázója

Kézilabda
2026.01.09. 20:05
Ezek is érdekelhetik