Női kézi: távozik a Kisvárda vezetőedzője, Bakó Botond

R. P.R. P.
2023.02.15. 18:01
null
Bakó Botond távozik a posztjáról (Fotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország)
A női kézilabda NB I-ben szereplő Kisvárda a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a vezetőség felmentette Bakó Botondot a vezetőedzői teendők alól.


„Vezetőségünk a mai nappal felmentette Bakó Botondot vezetőedzői feladatai alól – írja közleményében a Kisvárda. – Utódjáról egyesületünk a közeljövőben intézkedik. Bakó Botond 2019 nyarán került Kisvárdára, vezetésével az együttes a csonka szezont a 10. helyen fejezte be. Élvonalbeli gárdánk a 2020–2021-es kiírásban a 9. helyen végzett a bajnokságban, a Magyar Kupában pedig a klub történetének legjobb eredményét produkálva a négyesdöntő résztvevője volt. Az előző évadban a 7. helyet szerezte meg a csapat, az aktuális kiírásban pedig tíz pontjával a 11. helyről várja a folytatást. Köszönjük Bakó Botond eddigi munkáját, de a jelenlegi helyzetben úgy érezzük, hogy a csapatnak új impulzusokra van szüksége az eredményes folytatáshoz.”

Legfrissebb hírek

Márton Gréta szerint innen nehéz lesz befogni a Győrt, Szemerey Zsófi még nem ünnepelne

Kézilabda
19 órája

Őrült izgalmak után időn túli hetesgóllal mentett pontot a Fradi az ETO elleni női kézirangadón

Kézilabda
21 órája

Pődör Rebeka 13 gólja is kevés volt az Esztergom ellen

Kézilabda
22 órája

Simon Petra: Kellett fél év, mire megtaláltuk a járható utat

Kézilabda
Tegnap, 11:14

A Debrecen hozta a kötelezőt a Budaörs ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.17. 19:32

Per Johansson: Előbb nyerjünk a Népligetben, utána lehet számolgatni

Kézilabda
2026.03.17. 11:19

A Győr 14 góllal nyert Vácon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.03.14. 20:00

Bese Barnabás: Dárdai érkezésével folyamatosan lépkedünk előre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 19:08
Ezek is érdekelhetik