Férfi kézi: Leimeter reméli, húzóemberré válik a Balingenben

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 18:22
null
Leimeter Csaba a válogatottban eddig 11-szer szerepelt (Fotó: Dömötör Csaba)
Leimeter Csaba válogatott kézilabdázó reményei szerint húzóembere lesz a német HBW Balingen-Weilstetten csapatának, amelyhez nyáron igazol.


A közmédiának elmondta: folyamatosan követi leendő együttese eredményeit, és mivel a gárda a feljutás legnagyobb esélyese – a bajnoki szezon felénél négypontos előnnyel vezeti a német másodosztály tabelláját –, nagyon reménykedik abban, hogy a következő idényben már az élvonalban szerepelhetnek.

Hozzátette: a Balingen már tavaly nyáron megkereste – miután megsérült a csapat egyik jobbátlövője –, de akkor nem sikerült megegyeznie jelenlegi klubjával, a Bajnokok Ligájában csoportkörös horvát PPD Zagrebbel. Onnantól viszont folyamatos volt a németek érdeklődése, és mivel nyáron lejár a szerződése, végül megszületett az egyezség.

„Több megkeresésem is volt, Németországból, Franciaországból és itthonról is, de a Balingenen érződött a legjobban, hogy engem szeretne több szempontból is. Emiatt azt éreztem, hogy megbízhatok bennük, és a részükről is teljes bizalmat éreztem a tárgyalások során”
– nyilatkozta.

A jobbátlövő kiemelte: a Bundesligában „nagyon komoly tempót kell bírni”, és mind a 34 mérkőzés közel olyan színvonalú, mint egy BL-meccs. Hozzátette: ez biztosan igénybe fogja majd venni a szervezetét, de kellő odafigyeléssel reményei szerint ezzel nem lesz gond, a sérülések elkerülik és sokat fejlődik.

„Nagyon sokat beszélgettem a vezetőedzővel, többször elmondta, hogy nekik egy ilyen szintű játékos kell, aki védekezésben és támadásban is a csapat húzóembere lesz. Bízom benne, hogy ez így is lesz” – mondta.

A 28 éves Leimeter a zágrábi időszakot megelőzően a PLER, a Tatabánya, a Budakalász és a Csurgó csapatát erősítette. A magyar válogatottban eddig 11-szer szerepelt, és bár ott volt a keretben a januári olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, pályára nem lépett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik