Női kézilabda Eb: az első nyolcba kerülés a hivatalos célkitűzés

NÉMETH RICHÁRDNÉMETH RICHÁRD
Vágólapra másolva!
2022.10.27. 20:26
Nagy érdeklődés övezte a magyar női kézilabda-válogatott csütörtöki sajtónyilvános edzését, több stáb is várta a lányokat a tréninget megelőzően. A játékosok közül érthetően az utóbbi időben nagyszerűen teljesítő Szikora Melinda, valamint a megsérült Fodor Csenge helyére behívott balszélső, Korsós Dorina kapta a legtöbb figyelmet – utóbbi nagy kedvvel nyilatkozott a Nemzeti Sportnak nemcsak a válogatottal, hanem romániai tapasztalataival kapcsolatban is. Közben a társak a tatabányai utánpótláscsapat edzését nézték, majd birtokba vették a játékteret.
A galériához kattintson a képre! (Fotó: Koncz Márton)
A galériához kattintson a képre! (Fotó: Koncz Márton)

 


Ahogy azt Korsós Dorina az edzést megelőzően elmondta – és a gyakorlás elején is látszott –, nagyon jó hangulatban készül nemzeti csapatunk az Európa-bajnokságra. A lányok nagy kedvvel, mosolyogva, helyenként nagyokat nevetve kezdték a bemelegítést Korda György Reptér című örök klasszikusára, ezt megelőzően pedig néhányan a kezdőkörben lábteniszeztek.

„Hétfő óta készül együtt a válogatott, én aznap este kaptam a hívást, hogy Fodor Csenge megsérült, így kedden érkeztem meg a csapathoz – kezdte Korsós Dorina. – Sajnálatos az eset, nem így, hanem saját jogon akartam bekerülni a csapatba, mindenesetre ez most nagy lehetőség lesz nekem. Igyekszem megmutatni, hogy mire is vagyok képes” – nyilatkozta motiváltan a balszélső, aki hat év elteltével térhet vissza a nemzeti csapatba. Korsós kiemelte: a csapat készen áll a tornára és bízik benne, hogy meglepetést szerezhet, mindenesetre a norvég, francia, holland triót említette a dobogó legnagyobb várományosaiként.

Ahogy azt a szövetségi kapitány, Golovin Vlagyimir lapunknak már korábban elmondta, a tatabányai felkészülési torna fő célja, hogy mérkőzés-körülmények között is teszteljék azokat a játékelemeket, amelyet a mostani kerettel a leghatékonyabban tudnak majd játszani az Európa-bajnokságon.

„Eddig nagyon jól halad a felkészülésünk, a lányok nagyon motiváltak – vette át a szót Golovin Vlagyimir az impozáns tatabányai arénában. – A sérülések miatt újratervezünk, a balátlövő posztot kell megoldanunk. Keressük, hogy ki tudja ellátni ezt a feladatot és a két irányítós rendszert is gyakoroljuk” – nyilatkozta a szakember, aki hozzátette: a Németország elleni felkészülési mérkőzést követően hirdeti majd ki 18 fős keretét a kontinenstornára.

Ami a célokat illeti, Pálinger Katalin, az MKSZ alelnöke a helyszínen elmondta, a magyar csapatnak a párizsi olimpiára történő kvalifikáció az elsődleges célja, ennek rendelnek alá mindent, ezen az úton pedig fontos állomás lesz a november 4-én rajtoló Európa-bajnokság.

„Természetesen a most kezdődő Eb sem csupán eszköz az olimpia kapcsán, hanem mint fontos viadal, egyben cél is a jó szereplés Szlovéniában, így az MKSZ elnökségének döntése értelmében az első nyolc helyet célozzuk meg a tornán – mondta az alelnök. – Az elmúlt hetek történései sajnos több negatívumot hoztak, így mindenkinek többet kell vállalni a keretben lévők közül, hiszen csak együtt, közösen, még erősebb csapategységgel érhetik el céljaikat. Sok a fiatal, kevesebb nemzetközi tapasztalattal bíró játékos a keretben, de nagyon bízom a kapusainkban, hiszen tapasztalatból tudom, hogy a jó kapusteljesítmény mennyire fontos alapja a biztos védekezésnek, amivel gyors, eredményes kézilabdát lehet játszani” – fogalmazott a korábbi kiváló válogatott hálóőr.

A MAGYAR VÁLOGATOTT 21 FŐS BŐ KERETE
Kapusok: Janurik Kinga (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Motherson-Mosonmagyaróvár), Szikora Melinda (Bietigheim, német)
Jobbszélsők: Faluvégi Dorottya, Győri-Lukács Viktória (mindkettő Győri Audi ETO), Töpfner Alexandra (DVSC Schaeffler)
Jobbátlövők: Albek Anna (Mosonmagyaróvár), Klujber Katrin (FTC), Planéta Szimonetta (DVSC)
Irányítók: Kuczora Csenge (Praktiker-Vác), Tóth Eszter (Mosonmagyaróvár), Vámos Petra (DVSC). Beállók: Bordás Réka, Füzi-Tóvizi Petra (mindkettő DVSC), Pásztor Noémi (Mosonmagyaróvár)
Balátlövők: Debreczeni-Klivinyi Kinga (Siófok KC), Hornyák Dóra, Kácsor Gréta (DVSC)
Balszélsők: Korsós Dorina (Rapid Bucuresti, román), Márton Gréta (FTC), Schatzl Nadine (Győri ETO)

A MAGYAR VÁLOGATOTT PROGRAMJA
Felkészülési torna. Október 29., szombat: Magyarország–Románia, 17. Október 31., hétfő: Magyarország–Németország, 17
Európa-bajnokság, csoportkör. November 4., péntek: Magyarország–Svájc, 18. November 6., vasárnap: Horvátország–Magyarország, 18. November 8., kedd: Norvégia–Magyarország, 20.30

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik