Női kézi NB I: az Európa-ligában is maradandót alkotna a DVSC

2022.07.22. 16:18
null
Catherine Gabriel, Hámori Konszuéla, Kácsor Gréta és Töpfner Alexandra – a DVSC új igazolásai (Fotó: Kiss Annamarie/HAON)
Szilágyi Zoltán, a DVSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője szerint a keret alkalmas arra, hogy megismételje az előző idénybeli teljesítményt, míg Ábrók Zsolt ügyvezető már azt hangsúlyozta, szeretnének a nemzetközi porondon, az Európa-ligában is maradandót alkotni – hangzott el a hajdúsági együttes sajtótájékoztatóján, amelyen a klub új igazolásai is bemutatkoztak.

 

Vácról érkezett Debrecenbe Hámori Konszuéla és Kácsor Gréta, míg Székesfehérvárról Töpfner Alexandrát szerezték meg a cívisvárosiak, akik emellett a kameruni származású francia kapussal, a Paris 92-től érkező Catherine Gabriellel erősítették meg keretüket az új idényre.

Az új játékosokkal készült beszélgetés – melyen többek között szóba került, ki milyen háziállattal érkezett, és az is, hogy Hámori Konszuéla honnan kapta a keresztnevét – ide kattintva tekinthető meg!

„Úgy alakítottuk ki a játékoskeretet, hogy minden poszton két hasonló, jó képességű játékosunk legyen. Szerintem a mostani erős keret, amely sikerrel veheti majd az akadályokat a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt. Az új játékosokat úgy választottuk ki, hogy mind képességeiket illetően, mind emberileg illeszkedjenek a mi közösségünkbe. Kácsor Grétát és Hámori Konszuélát Vácról jól ismerem, tudom, mire képesek, és mit várhatok tőlük. Töpfner Alexandra nagyon meggyőzően teljesített az elmúlt idényben Fehérváron, rendkívül jó statisztikai mutatói vannak, Catherine Gabriel pedig a francia válogatott kapusa, képességeiről korábban már meggyőződhettünk, biztos vagyok benne, hogy segíteni tud nekünk” – mondta Szilágyi Zoltán, a DVSC vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Tizennyolc magyar gól a román női kézibajnokságban

Kézilabda
6 órája

A Vasas otthonában nyert az MTK a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
9 órája

A kiállítás után eldőlt, a Debrecen két góllal győzött a Puskás Akadémia otthonában

Labdarúgó NB I
13 órája

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
18 órája

Halló, itt vagyok! Egy telefonhívás is segített Egri Imrének

Labdarúgó NB I
20 órája

Női kézi NB I: a Loki 14 gólt szerző balátlövőjének vezérletével nyert a NEKA otthonában

Kézilabda
2026.10.31. 19:00

Megdől a Rebrov-éra veretlenségi csúcsa, vagy a Paks lesz az első négyszeres nyertes a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.10.31. 10:33

Jesper Jensen vagy az ETO rossz sorozata szakad meg a Népligetben?

Kézilabda
2026.10.31. 09:51