Férfi U20-as kézi Eb: a mieink kikaptak a spanyoloktól – nem lesznek ott az elődöntőben

V. Á.V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.07.12. 22:03
null
A mieink kikaptak a spanyoloktól (Fotó: MKSZ)
A magyar válogatott kikapott (32–30) a spanyoloktól a Portugáliában zajló U20-as férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában. A csoport másik találkozóján Portugália legyőzte Dániát, így eldőlt, hogy a mieink a csoport negyedik helyén végeznek, s az 5–8. helyért folytathatják az Eb-t.


Nem kezdett jól a magyar válogatott, a harmadik percben 3–0-ra vezettek a spanyolok. A 4. percben Krakovszki Bence szerezte a mieink első gólját. A 17. percben hatgólos hátrányban volt a magyar csapat (10–4). Az első játékrészt 19–13-ra nyerte Spanyolország.

A második félidő elején sem tudott közelebb zárkózni Sótonyi László együttese (23–17, 37. perc). Három perccel később azonban már csak hárommal vezettek a spanyolok, miután Ilic Zoran bombázott a kapuba (23–20). Ezt követően sorozatban két gólt szerzett az ellenfél (25–20, 43. perc). Az 52. percben Karai Miklós találatával két gólra zárkóztak a mieink (27–25), majd Palasics Kristóf védet bravúrral egy hétméterest. Ennél közelebb azonban nem került riválisához a magyar együttes, 32–30-ra kikapott, így pont nélkül áll a középdöntőben.

A mieink szerdán (20.30) Portugália ellen zárják a középdöntőt.

KÉZILABDA
FÉRFI U20-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ

Spanyolország–Magyarország 32–30 (19–13)

A csoport másik mérkőzésen:
Portugália–Dánia 26–20 (17–10)

KÖZÉPDÖNTŐ, 1. CSOPORT
1.Portugália2
2
62
55
+74
2. Spanyolország
2
11
67 66
+1 2
3.Dánia211
48
51
–3
2
4. Magyarország 2

2
55
60
−5 0

 

A FÉRFI U20-AS VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
Hermann Ákos (BFKA-Balatonfüred), Palasics Kristóf (NEKA), Takács Ákos (NEKA)
Jobbszélsők: Imre Bence (FTC), Krakovszki Zsolt (NEKA)
Jobbátlövők: Ilic Zoran (Telekom Veszprém), Ónodi-Jánoskúti Máté (FTC), Temesvári Gábor (NEKA)
Irányítók: Lukács Péter (Telekom Veszprém), Sztraka Dániel (PLER)
Beállók: Karai Miklós (Kecskeméti TE), Papp Tamás (NEKA), Radvánszki Zsolt (Pick Szeged)
Balátlövők: Jánosi Tamás (BFKA-Balatonfüred), Ludmán Marcell (Pick Szeged), Pergel Andrej (Telekom Veszprém), Tárnoki Márkó (NEKA)
Balszélsők: Krakovszki Bence (NEKA), Sisa Erhárd (NEKA)
Szövetségi edző: Sótonyi László

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik