Női kézi MK: Olyan boldogság fogott el, mint még soha! – Janurik Kinga

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2022.05.28. 18:36
Hétméterespárbajban dőlt el a magyar női kézilabda Magyar Kupa első elődöntője, amelynek végül a két büntetőt is hárító Janurik Kinga lett a hőse. A siófokiakat a győri szurkolók is megtapsolták a mérkőzés után. 

„A legjobb teher volt, amikor a lányok a végén rám ugrottak. Amikor kivédtem a hetest, olyan örömet éreztem, amilyet talán még soha! Nagyon jó érzés volt– mondta Janurik Kinga, aki két hétméterest is megfogott a Siófok elleni büntetőpárbaj során.

Az FTC kapusa videónkban arról is beszél, miért alakult ennyire szorosan a mérkőzés a Balaton-partiak ellen, valamint arra is kitér, mennyi energiájuk maradt a döntőre. Debreczeni-Klivinyi Kinga még a könnyeit törölgette, amikor megérkezett kameránk elé, mint elmondta, akkor érzékenyült el igazán, amikor a győri szurkolóktól is felhangzott a „szép volt, lányok!”.Természetesen arról is szó esik, mi lett volna, ha a hajrában egyszer átvették volna a vezetést, amire többször is megvolt a lehetőségük.

KÉZILABDA
NŐI MAGYAR KUPA
NÉGYES DÖNTŐ (Debrecen, Főnix Aréna)
ELŐDÖNTŐ
FTC-Rail Cargo Hungaria–Siófok KC 21–21 (11–12) – hétméteresekkel: 4–3


később

18.15:Győri Audi ETO KC–Dunaújvárosi Kohász KA (Tv:M4 Sport)

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Ez a személyes oka Glauser Fraditól való távozásának

Kézilabda
2026.01.26. 22:09

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19

Női kézilabda: az FTC négy játékos távozását is bejelentette, teljes a keret

Kézilabda
2026.01.20. 14:40
Ezek is érdekelhetik