Női kézi Eb-sel.: a franciák fizetik a vendég ukránok utazását

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.04.15. 17:57
null
A franciák elnöke, Philippe Bana (Fotó: AFP)
A Francia Kézilabda-szövetség állja a vendég ukrán női válogatott utazásának költségeit a Le Havre-ban jövő szombaton sorra kerülő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
A franciák elnöke, Philippe Bana elmondta: mintegy 30 ezer euróba (11,3 millió forintba) kerül majd a vendéglátás, de a segítséget a jelenlegi rendkívüli helyzetben alapnak tekinti. Hozzátette: két nappal ezelőtt ukrán kollégája közölte vele, hogy a háború miatt nincs pénzük az utazásra.

Az ukrán keret tucatnyi lvivi játékosa Csehországban talált menedékre, társaik idegenlégióskodnak. A franciaországi fellépés előtt három nappal az ukránok Grazban látják vendégül a horvátokat.

Az olimpiai címvédő, előző világbajnokságon és Eb-n egyaránt döntős francia és az ukrán együttes október közepén Szumiban, az orosz határtól 60 kilométerre már megmérkőzött egymással, a vendégcsapat 28–25-re nyert.

Az Eb-selejtezős sorozat 4. csoportjában az éllovas franciák négy mérkőzésüket követően hibátlan teljesítményüknek köszönhetően már biztosították helyüket a novemberi kontinensbajnokságon. Őket az ukránok és a horvátok követik két-két ponttal, előbbiek két, utóbbiak négy találkozójukat játszották le. A négyesben utolsó helyezett csehek két összecsapásukat követően nulla ponttal állnak.

A csoportokból az első két helyezett jut ki az Eb-re, amelyet Szlovénia, Észak-Macedónia és Montenegró közösen rendez.
Legfrissebb hírek

Magabiztos játékkal nyerte meg a franciák elleni rangadót, így elődöntős Németország a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 19:43

Győzelemmel kezdett a hétszeres győztes spanyol válogatott a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.23. 21:39

A spanyolok fölényes győzelemmel szerezték meg az 5. helyet a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.22. 22:19

Drámai meccsen játszott döntetlent Litvánia és Csehország a futsal Eb-n

Minden más foci
2026.01.22. 21:25

Döntetlennel kezdődött meg a lett-litván-szlovén közös rendezésű futsal Eb

Minden más foci
2026.01.21. 17:59

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Hiába nyertek az osztrákok a szerbek ellen, búcsúztak a férfi kézilabda Eb-től

Kézilabda
2026.01.19. 20:03

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47
Ezek is érdekelhetik