Körtánc – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2022.03.06. 22:46

A szombaton a női kézilabda Európa-bajnoki selejtezőben született háromgólos magyar győzelem (30–27) a spanyolok felett két dolgot igazolt: az egyik, hogy Golovin Vlagyimir – akinek csapatában számos általa felkészített junior-világ-, illetve Európa-bajnok kapott helyet – ért játékosai nyelvén, ugyanis elhitette velük, ahogyan a spanyolok képesek voltak idegenbeli sikerre Tatabányán, ugyanúgy a mieink is nyerhetnek Santanderben. Mi több, válogatottunk a csoport élére került, mert a spanyolok elleni összevetésben egy góllal jobb. Az első kettő jut tovább, a sorrend a papírforma szerint vélhetően nem változik, az élen végző az Eb-sorsolásnál előnyt élvez.

Elismerésre méltó eredmény, különösen, ha azt vesszük figyelembe, hogy Klujber Katrin és társai a 2021. decemberi világbajnokságon a tizedik helyen végeztek, míg az ellenfél 2019-ben vb-döntőt játszott, tavaly negyedik lett, a bronzmeccsen a dánoktól kapott ki – akiktől mi a csoportban szenvedtünk vereséget. Sokan temették válogatottunkat, illett volna a nyolc közé jutni, annál is inkább, mert ez volt az elvárás, nemcsak a szövetség, hanem a kapitány részéről is.

Legjobb kapusunk, Bíró Blanka még januárban megsérült, ám Santanderben Szikora Melinda kivédte az ellenfél szemét. A szövetségi kapitány kiemelte, a két pont azért fontos, hogy fiatal együttesünk önbizalmat szerezzen. Éppen erről van szó. A junioreredmények után a felnőttek között is kell a sikerélmény. Azt szoktuk mondani, a játékban a legnehezebb a juniorkorból a felnőttkorba való átmenet. A futballban szinte örökké azt hallottuk, jó a képzés – csak éppen felnőttkorban nem jönnek az eredmények.

Golovin Vlagyimir a spanyolok elleni visszavágón vállalta, hogy kihagyja az együttesből a Tatabányán egygólos, a junior-vb és Eb All Star-csapatába beválasztott átlövő Háfra Noémit. Az önmagát a Ferencváros után a Győrben nemigen találó kézilabdázó – a kapitány nyilván emiatt mellőzte – a sportág egyik legnagyobb honi tehetsége.

Azért én jobban örülnék, ha a novemberi kontinensbajnokságon a győzelmek után Háfra is ott lenne körtáncot járó társai között. Persze csak ha addig visszanyeri a formáját.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
Tegnap, 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik